Pitești-en kezdi az új idényt az UTA

Liga 1 helyett Szuperliga néven bonyolítják le az első osztályú labdarúgó-bajnokság 2022–2023-as idényét, amelynek a sorsolását pénteken kora délután tartották meg a Hivatásos Labdarúgók Ligájának (LPF) székhelyén.

A névváltoztatás mellett azt is elmondták, hogy a pontvadászat július 16-án kezdődik, viszont november 13. és december 3. között, a katari világbajnokság idejére felfüggesztik a meccseket. Az alapszakasz 30 fordulóból áll majd, ezt követően az első hat helyezett a felsőházi rájátszásban folytatja a küzdelmeket a bajnoki címért, a 7–16. helyezettek pedig az alsóházban viaskodnak egy európai kupaszereplést jelentő rájátszásért, illetve a kiesés elkerüléséért.

A nyitófordulóban a bajnoki címvédő, és az elmúlt öt szezonban egyeduralkodónak számító Kolozsvári CFR a bukaresti Rapidot látja vendégül, azaz „vasutas rangadót” rendeznek a fellegvári stadionban. Nehezebbnek ígérkezik az első bajnoki meccs a legutóbbi idényben Román Kupa-győztes Sepsi OSK számára, ugyanis a sepsiszentgyörgyiek a múlt szezonban bronzérmes Universitatea Craiova vendégei lesznek, akiket tavasszal kettős győzelemmel búcsúztattak a kupa elődöntőjében – vagyis van törlesztenivalója az olténiai csapatnak.

Az UTA menetrendje | Fotó: a klub Facebook-oldala

Az UTA az FC Argeş otthonába látogat az első játéknapon, majd az újonc Petrolult fogadja Aradon. Ilie Poenaru vezetőedző csapata az első öt fordulóban háromszor játszik idegenben, de a legnehezebb sorozata az utolsó három játéknapon lesz: sorrendben a címvédő CFR-rel, a legutóbb második FCSB-vel és a bronzérmes Craiovával találkoznak majd a piros-fehér mezesek.

Az első forduló párosítása:

  • Petrolul–FC Voluntari
  • FC Argeş–UTA
  • Universitatea Craiova–Sepsi OSK
  • FCSB–Kolozsvári Universitatea
  • Kolozsvári CFR–Rapid
  • Farul–FCU Craiova 1948
  • AFC Hermannstadt–CS Mioveni
  • FC Botoşani–Chindia Târgovişte

A 2022–2023-as hazai futballszezon a bajnoki rajt előtt egy héttel, július 9-én kezdődik, amikor is az aradi Neuman Ferenc Arénában a CFR és a Sepsi OSK csap össze a román Szuperkupáért.

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.