Pénteken kezdődik a 17. labdarúgó-Eb, magyar és román részvétellel

Szoboszlai Dominik, a magyar és Ianis Hagi, a román csapat erőssége már Németországban edzenek a társaikkal | Fotók: MTI, FRF

Szoboszlai Dominik, a magyar és Ianis Hagi, a román csapat erőssége már Németországban edzenek a társaikkal | Fotók: MTI, FRF

Pénteken 22 órakor a skót és a házigazda német válogatott mérkőzésével megkezdődik a 17. labdarúgó Európa-bajnokság, amelyen ismét (sorozatban harmadszor) szerepelhet a magyar együttes, illetve a román válogatott.

Az egyhónapos futballünnep magyar szempontból egy kicsit más lesz, mint az előző kettő, mivel a csapat az elmúlt években magasra tette a lécet, így a szurkolók reményei is sokkal vérmesebbek, mint korábban. Nyolc éve már az kisebb csoda volt, hogy a nemzeti együttes harminc esztendő elteltével ismét szerepelhetett egy nagy tornán – nem beszélve arról, hogy aztán a négyesét megnyerve jutott a nyolcaddöntőbe –, legutóbb pedig az korlátozta az elvárásokat, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai a „halálcsoportba” kerültek az akkor címvédő portugálokkal, a világbajnok franciákkal, valamint a németekkel – idézte fel összeállításában az MTI.

Ezúttal viszont a csoport összetétele, a veretlenül megvívott selejtezősorozat eredményei, illetve a csapatkapitány Szoboszlai Dominik klasszissá érése is sokkal nagyobb bizakodásra adhat okot. Pedig a kvartett összetétele így sem egyszerű, mivel a németek egyrészt hazai pályán játszhatnak, másrészt a keretük tele van világsztárokkal, de pusztán a világranglistát nézve Svájc is előrébb áll, Skócia pedig a kvalifikáció során Spanyolország legyőzésével bizonyította, hogy bármelyik riválisra veszélyes lehet. A magyarok szombaton a svájciak ellen Kölnben kezdik meg a szereplést a kontinensviadalon, majd Stuttgartban előbb június 19-én a házigazda németekkel, négy nappal később pedig a skótokkal találkoznak a csoportkörben.

A már magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető nem véletlenül igyekszik kissé visszafogni a reménykedést és az elvárások, célok megfogalmazását, mert ezzel az esélyesség terhét szeretné levenni a csapatról. Irányításával viszont már kétszer is több mint tízmeccses veretlenségi szériát épített a válogatott, 1986 óta először jutott ki egyenes úton világversenyre, ráadásul olyan világelithez tartozó ellenfeleket győzött le tétmeccsen, mint a most is favoritnak számító Anglia és a csoportrivális Németország – előbbit ráadásul kétszer is, idegenben például 4-0-ra. Ennek fényében – és a 2016-os továbbjutással szemben – egyáltalán nem lenne váratlan, ha a magyarok megélnék az egyenes kieséses szakaszt.

Forrás: MTI

A mostani tornán rekordokban biztosan nem lesz hiány, ugyanis a portugáloknál Cristiano Ronaldo immár hatodik kontinensviadalára készül, az ötszörös aranylabdás minden egyes meccsel és góllal saját rekordját javíthatja tovább. Egy másik veterán portugál, Pepe egy magyar csúcsot adhat át a múltnak, mivel pályára lépésével – a trónról Király Gábort letaszítva – ő lesz minden idők legidősebb Eb-játékosa. Rajtuk kívül is lesznek, illetve lehetnek nagy búcsúzói a nemzetek közötti futballnak. A német Toni Kroos, aki két hete hatodik Bajnokok Ligája-trófeáját ünnepelte, például visszatérésével új lendületet adott az évek óta hullámvölgyben lévő Nationalelfnek, de a torna után szögre akasztja a stoplist. A hazaiaknál akár Thomas Müllernek is az utolsó nagy tornája lehet az Eb. A horvátok nagy generációjának, köztük elsősorban a szintén hatszoros BL-győztes Luka Modricnak is az utolsó nagy dobása lehet a mostani az előző két világbajnokságon nyert ezüst- és bronzérem után.

A torna legnagyobb kérdése persze az, hogy július 14-én a berlini Olimpiai Stadionban ki emelheti magasba az Henri Delaunay Kupát, amelyet eddig tíz csapat hódított el, legtöbbször, szám szerint háromszor a német és a spanyol. Az Eb két legnagyobb favoritja a legutóbb ezüstérmes Anglia és a világbajnokságon második Franciaország. Mindkét gárdában hemzsegnek a fiatal világklasszisok – elég csak Jude Bellinghamet és Kylian Mbappét említeni –, akik tökéletes egyveleget alkotnak az olyan tapasztalt, sokat bizonyított sztárokkal, mint Harry Kane és Olivier Giroud.

Rajtuk kívül a házigazda németeket sem szabad leírni, mert bár 2023-ig kifejezetten gyenge eredményeket értek el, idén márciusban a favorit franciák, majd a hollandok legyőzésével jelezték, hogy számolni kell velük. Amíg Cristiano Ronaldo a soraiban van, addig szintén az esélyesek között szerepel a portugál csapat is, míg a spanyolok a vb-kudarc után megfiatalított együttessel szeretnének meglepetést okozni a végjátékban. A címvédő és a legutóbbi nagy németországi tornán, a 2006-os világbajnokságon is győztes olaszok ismétlése már váratlan lenne, tekintve, hogy a három évvel ezelőtti diadal legfőbb letéteményesének számító domináns középpályássor jelenleg több sebből vérzik sérülések miatt, a védelem vezérei pedig azóta már visszavonultak.

Érdekesség, hogy a koronavírus-járványnak már nyoma sincs, de a futballra gyakorolt hatásából több akkor bevezetett újítás is megmaradt. Ilyen például a 23-ról 26 fősre növelt keret, vagy éppen az öt cserelehetőség, amely egy hatodikkal is bővül hosszabbítás esetén.

A hat csoportból az első két helyezett mellett a négy legjobb harmadik jut a legjobb 16 közé, onnantól pedig egyenes kieséses rendszerben zajlik a torna egészen a július 14-i, berlini fináléig.

A magyar csapat programja az A-csoportban:

  • Június 15., Köln, 16.00: MAGYARORSZÁG–Svájc
  • Június 19., Stuttgart, 19.00: Németország–MAGYARORSZÁG
  • Június 23., Stuttgart, 22.00: Skócia–MAGYARORSZÁG

Románia a 6. Eb-részvételére készül

A román labdarúgó-válogatott a 6. kontinensviadalára készül 1984, 1996, 2000, 2008 és 2016 után – eddig csak egyszer, 2000-ben sikerül továbbjutnia a csoportkörből, de akkor is a negyeddöntőben kiesett (0–2 Olaszország ellen).

Edward Iordănescu szövetségi kapitány együttese a telőn, gyenge Nemzetek Ligája-szereplés miatt nem számított esélyesnek a selejtezőben, gyengén is kezdett a csapat, de aztán fokozatosan jöttek a győzelmek, végül Románia veretlenül, a többször is az utolsó percekben botló svájciakat megelőzve megnyerte a selejtezőcsoportot.

 

A legutóbbi két előkészületi mérkőzésen nem brillírozott a csapat, június elején Bulgáriával és Liechtensteinnel is csak 0–0-ra futotta Bukarestben.

A román csapat programja az E-csoportban:

  • Június 17., München, 16.00: ROMÁNIA–Ukrajna
  • Június 22., Köln, 22.00: Belgium–ROMÁNIA
  • Június 26., Frankfurt, 19.00: Szlovákia–ROMÁNIA

A rovatból ajánljuk:

Szerencsétlen 13-as: kikapott a UTA a hétvégi fordulóban
Nem jött jól a válogatott meccsek miatt elrendelt bajnoki szünet az aradi csapat számára.
Pecsovszky József 56 évvel ezelőtt hunyt el
A legendás labdarúgó 47 évet élt.
Emberhátrányban is három pontot szerzett az UTA
A Puskás-díjas Zsóri Dániel hazai közönség előtt is bemutatkozott.
Pingpongbajnokságot hirdetnek amatőröknek
Zimándközön állnak asztalhoz.
Aradi úszósikerek Orosházán
A Nagy Sándor-emlékversenyen remekeltek a VSK-sok.