Öt nap alatt három nemzetközi meccset rendeznek Aradon

November 17. és 21. között három barátságos nemzetközi labdarúgó-mérkőzésnek ad otthont az aradi Neuman Ferenc Aréna.

Az első meccset csütörtök este kilenc órától a román és az olasz 20 éven aluli (U20-as) válogatottak vívják, s mindkét csapat a felkészülés jegyében lép pályára.

November 20-án, vasárnap 15 órától, kihasználva a bajnoki szünetet, az UTA játszik az Újvidéki Voivodinával; az aradiak bukdácsolnak a román első osztályú bajnokságban (a 14. helyen állnak), míg a vajdaságiak jelenleg az ötödik helyen állnak a szerb Szuperligában.

November 20-én, hétfőn ismét a román U20-as válogatott lép pályára Aradon edzőmeccsen, az ellenfél ezúttal Lengyelország korosztályos csapata ellen.

Az aradi városvezetés sportdiplomáciai sikerként könyvelte el, hogy a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a nyári Románia–Németország U20-as barátságos mérkőzések után újabb két felkészülési találkozót szervez Aradon. A FRF rendelkezésére bocsátották a kisszentmiklósi Banatul-stadiont, hogy a válogatottak ott tarthassák meg az edzéseket.

A román utánpótlás-válogatott meccseire online lehet egyeket vásárolni a FRF honlapján 10 és 20 lejes áron, a 14 éven aluliak ingyen mehetnek be a családi szektorba.

A rovatból ajánljuk:

A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.
Az UTA három éve elengedte, új csapatában azóta alapember
Paul Anton csapatkapitány lett Győrben, a szerződését is meghosszabbították.