Olimpia 2012 – További magyar eredmények összefoglalója

Tóth Krisztina

- Hosszú Katinka a harmadik helyen döntőbe jutott, Jakabos Zsuzsanna viszont kiesett 400 m vegyesen a londoni olimpia úszóversenyeinek szombati nyitónapján. Gyurta Dániel a negyedik legjobb idővel került 100 méter férfi mellen az esti elődöntőbe. - A 48 kg-os Csernoviczki Éva megnyerte első mérkőzését, ezzel bejutott a negyeddöntőbe az olimpia cselgáncstornáján. A tavaly világbajnoki bronzérmes tatabányai dzsúdós a 16 között a holland Birgit Entével találkozott, és jukóval győzött. Csernoviczki viszont ipponnal kikapott a második mérkőzésén a hozzá hasonlóan Eb-ezüstérmes belga Charline van Snicktől, így a bronzéremig tartó vigaszágon folytatja szereplését a kínai Vu Su-ken ellen. Ha nyer, akkor a bronzéremért küzdhet, ha pedig alulmarad, akkor hetedikként végez. - A hétszeres Európa-bajnok, ötödik olimpiáján szereplő Tóth Krisztina bejutott a második fordulóba, azaz a legjobb 48 közé a női asztalitenisz-tornán, miután szombaton délben nehezen ugyan, de a papírformának megfelelően legyőzte venezuelai riválisát: Tóth Krisztina – Fabiola Ramos 4:3 (9, -9, -9, -12, 5, 9, 10). - Az evezősök versenyében a kormányos nélküli kettesek között a Simon Béla, Széll Domonkos duó ötödik lett előfutamában. A magyar duó hétfőn a reményfutamban folytathatja szereplését. - Mohamed Aida bejutott a legjobb 16 közé női tőrben, miután könnyedén, 15:10-re legyőzte az amerikai Nzingha Prescodot.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.