Olimpia 2012 – Berki Krisztián aranyérmes!

Berki Krisztián fantasztikus gyakorlattal aranyérmet nyert lólengésben vasárnap a londoni olimpián. A finálé másik magyar szereplője, Hidvégi Vid nyolcadik lett. Berki a magyar tornasport történetének 15. olimpiai aranyérmét szerezte, ezen a szeren pedig Pelle Istváné (1932), Magyar Zoltáné (1976, 1980) és Borkai Zsolté (1988) után ez az ötödik magyar elsőség. Ezt megelőzően legutóbb Csollány Szilveszter nyert aranyat magyar tornászok közül, ő 2000-ben, Sydneyben gyűrűn bizonyult legyőzhetetlennek. A magyar tornász – aki a szer kétszeres világ- és hatszoros Európa-bajnoka – a múlt szombati selejtezőben rontott, csak ötödik lett, míg Hidvégi harmadik volt akkor. „Egyelőre még nem tudom felfogni mindazt, ami történt – nyilatkozta röviddel az eredményhirdetés után Berki. – A bevonulásnál a sírás kerülgetett, nagyon jólesett, hogy ennyi magyar volt a csarnokban. A gyakorlatomban most nem tudok, és nem is akarok hibákat keresni, megcsináltuk, amiért jöttünk, és ez a legfontosabb. Azt hiszem, épp a legjobb pillanatban alakult minden megfelelően a győzelemhez. Nagyon boldog vagyok. Azt kell mondanom, hogy amit a két angol fiú csinált, az előtt le a kalappal, őket biztosan jobban nyomta a tét, hiszen hazai közönség előtt szerepeltek az olimpiai döntőben”. „Nagyon örülök annak, hogy most már nem én vagyok az utolsó magyar olimpiai bajnok lólengésben – mondta Borkai Zsolt, a MOB elnöke, a szer 1988-as olimpiai bajnoka. – Krisztián gyönyörű gyakorlatot adott elő, egyszerűen más nem kaphatta az aranyat, csak ő. És ami szintén fontos: el tudta viselni a ránehezedő terhet. Ettől győztesek a győztesek!” Eredmény, lólengés, olimpiai bajnok: BERKI KRISZTIÁN 16,066 pont, 2. Louis Smith (Nagy-Britannia) 16,066, 3. Max Whitlock (Nagy-Britannia) 15,600, ...8. HIDVÉGI VID 14,300. Berkié a magyar csapat harmadik aranyérme a mostani játékokon.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Döntetlennel őrzi a második helyét az alsóházban az UTA
Az aradiak bebiztosították bennmaradásukat az első osztályban.
Gólzáporos győzelmével első helyre lépett UTA az alsóházban
Parádés játékkal örvendeztette meg szurkolóit a csapat húsvétvasárnap.
Saját nevelésű játékosa rúgott győztes gólt az UTA ellen [VIDEO]
David Miculescu szerezte a volt csapata elleni meccs egyetlen találatát.
Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a vb-pótselejtezőt.