Nemzetek Ligája: Észak és Dél ellen

Balkáni csoportba került Románia Szerbiával és Montenegróval – Litvánia a kivétel.

Szerdán kora délután kisorsolták az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) székhelyén a Nemzetek Ligájának csoportbeosztását. A magyar és a román válogatott a C-osztályban volt kiemelt, tehát utolsókként húzták ki őket: Magyarország Görögországgal, Finnországgal és Észtországgal játszik, míg Románia ellenfele Szerbia, Montenegró és Litvánia lesz.

A legerősebbek mezőnyében, az A-osztályban a címvédő világbajnok Németország a franciákkal és a hollandokkal meccsel majd, míg a trónon lévő Európa-bajnok portugál válogatott Olaszországgal és Lenegyelországgal alkot egy triót.

Az idén debütáló sorozatban Európa 55 országának válogatottja négy külön osztályban (A, B, C, D) méri majd össze tudását, s mindegyikből egy csapat szerez indulási jogot a 2020-as Európa-bajnokságra. Az A-ban a kontinens 12 legerősebb csapata kapott helyet, a B-ben a 13-24. pozícióban található együttesek, míg a C (25-39.) és a D (40-55.) ligák ennél bővebb létszámmal indulnak.

Minden osztályban négy csoportra osztották a válogatottakat, amelyek 2018 szeptemberében, októberében és novemberében oda-visszavágós alapon játszanak egymással a csoportelsőségért. Az eredmények alapján a B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek. De ami fontosabb, hogy minden osztály négy-négy csoportgyőztese 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben megmérkőzik a fennmaradó négy Eb-helyért. Ha a csoportgyőztesek valamelyike Eb-indulási jogot szerez a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során, akkor a következő csapat szerepelhet a rájátszásban.

A-osztály

1. csoport: Hollandia, Franciaország, Németország.

2. csoport: Izland, Svájc, Belgium.

3. csoport: Lengyelország, Olaszország, Portugália.

4. csoport: Horvátország, Anglia, Spanyolország.

B-osztály

1. csoport: Csehország, Ukrajna, Szlovákia.

2. csoport: Törökország, Svédország, Oroszország.

3. csoport: Észak-Írország, Bosznia-Hercegovina, Ausztria.

4. csoport: Dánia, Írország, Wales.

C-osztály

1. csoport: Izrael, Albánia, Skócia.

2. csoport: Észtország, Finnország, Görögország, MAGYARORSZÁG.

3. csoport: Ciprus, Bulgária, Norvégia, Szlovénia.

4. csoport: Litvánia, Montenegró, Szerbia, ROMÁNIA.

D-osztály

1. csoport: Andorra, Kazahsztán, Lettország, Grúzia.

2. csoport: San Marino, Luxemburg, Moldova, Fehéroroszország.

3. csoport: Koszovó, Málta, Feröer-szigetek, Azerbajdzsán.

4. csoport: Gibraltár, Lichtenstein, Örményország, Macedónia.

FRISSÍTÉS: Időközben eldőlt a magyar és a román csapat programja is, ami a következő:

C-osztály, 2. csoport:

szeptember 8.: Finnország–Magyarország, Észtország–Görögország.

szeptember 11.: Magyarország–Görögország, Finnország–Észtország.

október 12.: Görögország–Magyarország, Észtország–Finnország.

október 15.: Észtország–Magyarország, Finnország–Görögország.

november 15.: Magyarország–Észtország, Görögország–Finnország.

november 18.: Magyarország–Finnország, Görögország–Észtország.

C-osztály, 4. csoport:

szeptember 7.: Románia–Montenegró, Litvánia–Szerbia.

szeptember 10.: Szerbia–Románia, Montenegró–Litvánia.

október 11.: Litvánia–Románia, Montenegró–Szerbia.

október 14.: Litvánia–Montenegró, Románia–Szerbia.

november 17.: Szerbia–Montenegró, Románia–Litvánia.

november 20.: Szerbia–Litvánia, Montenegró–Románia.

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.