NB I: Fehérvárra szerződik a simonyifalvi csatár

A Nemzeti Sport értesülései szerint már a jövő héten bejelenti Zsóri Dániel szerzdődtetését a Mol Vidi, amely júliustól Mol Fehérvár FC néven folytatja szereplését.

A simonyifalvi születésű Zsóri Dániel a magyar első osztályú labdarúgó-bajnokság elmúlt idényének felfedezettje, a februárban a Ferencváros ellen szerzett gólját a szurkolók szavazásán a szezon legszebb találatának választották.

A 18 esztendős játékos a Debrecen megyei első osztályban szereplő második csapatában kezdte az idényt, az ősszel 39 gólig jutott, nem csoda, ha a tehetségére felfigyelt Herczeg András vezetőedző, és a téli felkészülést már az első csapattal dolgozta végig.

A mesébe illő bemutatkozás után további tizenkét bajnokin kapott lehetőséget, a Magyar Kupában a Mezőkövesd Zsóry elleni negyeddöntős párharc első meccsén győztes gólt szerzett – írja a sportnapilap, amely szerint Zsóri négy évre kötelezi el magát az ezüstérmes székesfehérvári csapathoz.

A rovatból ajánljuk:

Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.