Moise-duplával nyert az UTA [VIDEÓ]

A múlt idényben még Energeticianul Șirineasa néven szereplő Viitorul Pandurii Târgu Jiu együttese felett aratott magabiztos győzelmet az UTA a másodosztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójának vasárnap délutáni záró meccsén.

A végig magabiztosan játszó aradi csapat az utóbbi időben jó formában szereplő középpályása, Romario Moise révén szerezte meg a vezetést: egy visszagurított labdát a 16-os sarkáról kapásból, külsővel küldött a kapuba.

A múlt hétvégén Resicabányán duplázó – a győztes találatot az utolsó pillanatban ollózással szerző – Moise ezúttal is két gólt szerzett, ugyanis a második fordulóban egy szabadrúgást is „benyesett” a rövid sarokba: ehhez a szemfülességén kívül kellett a vendégek kapusának rossz helyezkedése is. Bálint László vezetőedző csapata ezzel megerősítette pozícióját a feljutást érő második helyen.

A hét közben hivatalossá vált a bukaresti Daco-Getica visszalépése a bajnokságból, így a szabályok szerint a volt Juventus eddigi eredményeit törölték. Az UTA 3 pontot és 6–0-s gólkülönbséget veszített el, emellett 4 pont lett a hátránya az éllovassal szemben, de mivel az aradiaknak van három elmaradt meccsük, könnyen ledolgozhatják ezt, sőt a Mioveni elé is kerülhetnek.

2. Liga, 15. forduló: UTA–Viitorul Pandurii Târgu Jiu 2–0, gólszerzők: Moise (37. és 65. p.).

További eredmények: FK Csíkszereda–Turnu Măgurele 1–0, Gloria Buzău–Farul 2–0, Metaloglobus–FC Argeş 0–0, Dunărea Călăraşi–Resicabányai CSM 2–1, Ripensia–Concordia Chiajna 2–1, a Kolozsvári Universitatea állt, CS Mioveni–Pandurii Târgu Jiu 4–0, Petrolul–ASU Politehnica 1–0, Sportul Snagov–Rapid 3–2.

Az élen: 1. Mioveni 30 ponttal, 2. UTA 26/11 meccs, 3. Turnu Măgurele 23/13, ... 7. Viitorul Pandurii 21 ponttal.

Az UTA november 6-án, szerdán délután Kolozsváron pótolja be az Universitatea ellen a 6. fordulóból elhalasztott meccsét, aztán a következő szombaton Pitești-en vednégszerepel az FC Argeș ellen.

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.