Minifutball-bajnokság az új pécskai pályán

foci pecskaEgyetlen hét leforgása alatt 23 meccset játszottak a múlt hétfőn felavatott új pécskai műfüves minifoci-pályán. A város Arad felőli bejáratánál lévő sportcsarnok mögé a polgármesteri hivatal építtette a modern pályát a megyei tanács támogatásával. A nézőtérrel és éjszakai világítással ellátott pályán minifutball-bajnokságot szerveztek a szomszédos Taverna Pecicană étterem és hotel támogatásával. A 12 helyi és környékbeli amatőr csapat három csoportban játszott: négyen az ifjúsági, a többiek pedig a 30 év felettiek kategória két csoportjában. A selejtezők hétfőtől péntekig tartottak esténként, szombaton játszották az elődöntőket. A döntőkre vasárnap délelőtt került sor, az ifjúsági kategóriát a Zanetti csapat nyerte, második lett a Doris, harmadik pedig a nagylaki csapat. A 30 év felettieknél a döntőben a PDL csapata 5–2-re legyőzte a SAM csapatát, harmadik lett a Pécskai Rendőrök együttese. A mérkőzéseket aradi bíró vezette, és a fedett nézőtérnek köszönhetően a szurkolók sem hiányoztak. A díjakat vasárnap adta át Antal Péter polgármester, a vendéglő pedig ebéddel kínálta a legjobb csapatokat, miután valamennyi mérkőzés végén egy-egy korsó sört ajánlott fel a játékosoknak. Az új pályát ki lehet bérelni, részletek az órarendről és a díjakról a sportcsarnok ügyintézőjénél kérhetők.

Kép és szöveg: Sinka Pál

A rovatból ajánljuk:

Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.