Megvált edzőjétől az UTA

A klub honlapján megjelent szűkszavű közleményben jelentette be az UTA vezetősége, hogy hétfőn „békés úton” megválnak Adrian Mihalcea vezetőedzőtől, sőt Gheorghe Mihali másodedző szolgálataira sem tartanak igényt.

A nyáron szerződtetett tréner korai menesztésének oka a várakozáson aluli bajnoki szereplés: a rajtnál még a feljutást célul kitűző egyesület hat forduló alatt mindössze kilenc pontot gyűjtött, kétszer nyert, egyszer veszített és három döntetlent játszott. Ezzel a húszcsapatos másodosztály kilencedik helyén áll az UTA, hat ponttal lemaradva az éllovas nagyszebeni AFC Hermannstadt mögött.

A legutóbbi fiaskó, a Balotești elleni szombati hazai 2–2-es döntetlen után Mihalcea kilátásba helyezte lemondását, de utóbb azt mondta, hogy a vezetőségre bízza a döntést. A tréner a sportsajtóban mindenesetre arra panaszkodott, hogy nem élvezi a labdarúgók bizalmát, és a játékosokat sehogy sem tudja csapattá kovácsolni.

A klubvezetés tájékoztatása szerint az új vezetőedző kinevezéséig Cristian Todea pályaedző vezeti az tréningeket. Az UTA szombaton az Afumați vendége lesz a II. Liga hetedik fordulójában.

A rovatból ajánljuk:

Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Az izraeli–román állampolgárságú középhátvéd, Lisav Naif Eissat édesapja puhatolózott.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.
Idegenbeli győzelemmel zárt az UTA, megnyerve az alsóházi rájátszást
Az aradiak helyezésük alapján jogosultak lennének selejtezőt vívni a nemzetközi kupaszereplésért, de...
Győzelemmel búcsúzott a hazai pályától és közönségétől az UTA
Az alsóházi rájátszásból már csak egy forduló van hátra.
A hajrában csúszott ki a győzelem az aradiak kezéből
Döntetlent játszott az UTA a Petrolul otthonában, ahol az utolsó pillanatokban kapott tizenegyessel veszített pontokat.