Megszakadt az UTA rossz sorozata

Szombat délután a nyári osztályozó „újrajátszásán” fogadta Călăraşi csapatát az újaradi Motorul-pályán az UTA, s egyben ez volt Laurențiu Roșu vezetőedző bemutatkozása hazai közönség előtt a másodosztályú bajnokságban érdekelt aradi együttes kispadján. A sorrendben három bajnoki és egy kupakudarccal a „tarsolyukban” pályára lépő hazai labdarúgók játékán érződött a győzelem kényszere, ezért az első félidőben nem is tudták góllá érlelni fölényüket. A második játékrészben felszabadultabban játszottak, és a hajrában bebiztosították a három pontot.

A meccsen két kiállítás is volt: a 37. percben a vendégek egyik játékosa kapott piros lapott második sárga laőpos szabálytalanságért, a 43. percben pedig az aradi Tănase mehetett idő előtt zuhanyozni (szintén második sárga lapját gyűjtötte be).

A másik Arad megyei csapat, Pankota csak tíz emberrel utazott el a moldvai meccsére, aminek meg is lett az eredménye…

II. Liga 13. forduló: UTA–Dunărea Călăraşi 2–0, gólszerzők: A. Petre (90+4. p.), Curtuiuş (54. p.).

Korábbi eredmények: Resicabányai Metalul–CS Mioveni 0–0, Dacia Unirea Brăila–Brassói FC 1–0, Foresta Suceava–Pankotai Şoimii 14–0, CSM Râmnicu Vâlcea–Nagyváradi Luceafărul 3–0, Berceni–sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 0–1, CS Baloteşti–Bukaresti Juventus 0–2, Tatrangi Unirea–Academica Clinceni 2–2; vasárnap: Chindia Târgovişte–CS Afumaţi.

Az állás: 1. Juventus 34 ponttal, 2. Foresta 28 (40–17), 3. Brassó 28 (25–13), … 8. UTA 23, … 20. Pankota 1 ponttal.

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.