Megnyert meccset engedett ki a kezéből az UTA

Itt még volt ok az örömre | Fotó: UTA Facebook-oldal

Itt még volt ok az örömre | Fotó: UTA Facebook-oldal

Kétgólos vezetésről játszott döntetlent az UTA szerdán kora este, az első osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó, hétközi fordulójában.

Az élmezőnyhöz tartozó Universitatea Craiovát a Kolozsvár Arénában fogadta az aradi csapat, mert a Neuman Ferenc-stadion gyepszőnyegének a cseréje még nem fejeződött be.

Az UTA álomrajtot vett, ugyanis Micovschi becsúszva már a harmadik percben vezetéshez juttatta a „hazaiakat”. Mi több, a hetedik percben, kihasználva a craiovai védelem megingását, megduplázta az előnyt – mindkét esetben Cooper adta a gólpasszt, illetve szerezte meg a labdát, így őt is dicséret illeti.

Nem sokkal később Iacob kapusnak kellett bravúrral védenie, de az UTA nem húzta ki az első félidőt kapott gól nélkül, mert Bancu a 45. percben szépített. Az oltyánok a második félidőben pedig újabb gólt szerezve kiegyenlítettek, így csak egy ponttal gazdagodott az UTA, amelyik feljött a 12. helyre 24 ponttal.

Superliga, 21. forduló:

  • UTA–Universitatea Craiova 2–2, gólszerzők: Micovschi (3. és 7.), illetve Bancu (45.), Mitriță (76.)

  • FCU 1948 Craiova–Petrolul 2–0

  • Poli Iași–FCSB 1–3

  • Farul–Rapid 0–0

  • Hermannstadt–Sepsi OSK 1–1

  • CFR–Kolozsvári Universitatea (csütörtök 19.45)

  • Oțelul–FC Botoșani 0–2

  • Dinamo–FC Voluntari 1–0

Táblázat forrása: digisport.ro

A bajnokság január 19-én folytatódik.

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.