Második lett a Csiky az iskolai-családi vetélkedőn

mozgositsd magad donto1 Fotók: Mészár Gabriella

Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium csapata második lett a magyarországi Nagy vagy! mintájára megszervezett Arad, mozgósítsd magad! elnevezésű iskolai-családi ügyességi vetélkedő döntőjében, amit kedden tartottak meg a városi sportcsarnokban. Ezt egy vizes és egy szárazföldi versenynap előzte meg, aminek nyomán a magyar iskola diákjaiból és azok szüleiből álló csapat az A-csoport második helyéről jutott be a fináléba. Itt végül második lett 37,5 ponttal, az Adam Müller Guttenbrunn német tannyelvű líceum mögött; a harmadik helyen az 5-ös számú Általános Iskola végzett, negyedikként pedig a Dimitrie Ţichindeal Tanítóképző zárt. „Nagyon szoros volt a verseny. A Csiky az utolsó, hatodik versenyszám előtt még vezetett, de ennél a próbatételnél sajnos kicsit gyengébbek voltunk, így lecsúsztunk a 2. helyre, ami nagyon szép eredmény. Az iskola kapott 15 darab foci, kosár- és röplabdát, valamint ajándéktárgyakat, és természetesen okleveleket. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy végig mellettünk voltak” – számolt be Jázbinszky Gábor sportszakos tanfelügyelő, főszervező. Íme a csapattagok (és a póttagok) névsora: Vida Norbert (3. osztály), Bálint Botond  (3.), Takács Norbert (4.), Mészár Anna (4.), Adjudeanu Vivienne (4.), Spier Alexandra (3.), Cirják Zsana (4.), Naschauer Karina (3.), Takács Andrea (5.), Naschaeur Kinga (5.),  Mészár Zsófia (7.), Spier Szilvia (6.), Csomós Roland (8.), Sipos Walter (8.), Adjudeanu Patrik (8.), Kecskés Márk (7.), Mészár Gabriella (anyuka), Takács Geta (anyuka), Bella Natália (anyuka), Kiss Enikő (anyuka), Vida Mihály (apuka), Mihály Gábor (apuka), Spier Mihály (apuka), Takács József  (apuka). Felkészítő tanárok: Erdei Emese és Erdélyi Kinga. mozgositsd magad donto2mozgositsd dontomozgositsd donto (1)mozgositsd donto (2)mozgositsd donto (3)mozgositsd donto (4)

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.