Mára tervezi a csúcstámadást a Török Zsolt vezette romániai Nanga Parbat-expedíció

Nanga Parbat utvonalSzombatra tervezik a csúcstámadást az aradi Török Zsolt vezette romániai Nanga Parbat-expedíció tagjai – közölte a hegymászó honlapján a sportember itthon tartózkodó élettársa, Vincze Minerva. A pénteki bejegyzés szerint a romániai expedíció három hegymászója pénteken feljutott a 7200 méter magasan kiépített négyes táborba, ahol teákkal próbálják hidratálni a szervezetüket a csúcstámadás előtt. A tervek szerint helyi idő szerint hajnali három órakor vágnak neki a csúcsnak. „Olyan a látvány, mint a kőbányában. Nagyon kevés a hó” – idézte Török Zsolt telefonon mondott szavait a honlap. Az expedíció vezetője szerint arra törekszenek, hogy minél nagyobb távolságot tegyenek meg napvilág. Arra is felkészültek, hogy szükség esetén bivakoljanak, kényszermegállót tartsanak. Az expedíció tagjai június 15-én állították fel 5100 méter magasan az alaptábort. Kis híján meghiúsította terveiket az a június 23-i terrorcselekmény, amelynek kilenc hegymászó esett áldozatául. Az eseményt követően a pakisztáni hatóságok előbb leparancsolták a hegymászókat a Nanga Parbat oldaláról, később mégis lehetővé tették az expedíció folytatását. Korábbi híradások szerint a hegymászók alaptáborát pakisztáni rendőrök biztosítják. A Pakisztán és Kasmír határán található 8125 méteres Nanga Parbat a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsa.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.