Már nem Piţurcă a szövetségi kapitány

victor piturcaA Román Labdarúgó-szövetség (FRF) csütörtökön közös megegyezéssel felbontotta Victor Piţurcă szövetségi kapitány szerződését. A FRF honlapján megjelent szűkszavú közlemény szerint nemcsak Piţurcă, hanem a nemzeti együttes teljes szakmai stábja távozik. A román szövetség elnöke, Răzvan Burleanu hétfőn tart sajtótájékoztatót, amelyen további részleteket közöl a válogatott körül kialakult helyzetről. A tréner távozásáról az elmúlt hónapban sokat írt a sportsajtó. A volt szövetségi kapitány nyilatkozataiból is kitűnt, hogy feszült volt a viszonya az FRF idén megválasztott új vezetőségével. Piţurcă szeptember elején bejelentette, hogy tárgyalásokat folytatott a szaúdi al-Ittihad Dzsidda együttesével, de akkor nem tudtak megegyezni, így nem jött létre a megállapodás. A román sajtó már a szombati, Magyarország ellen 1–1-re végződött bukaresti Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtt tudni vélte, hogy Piţurcă-nak ez, illetve a keddi finnországi mérkőzés lesz az utolsó szakvezetőként. Utóbbit 2–0-ra megnyerte a csapat. Szintén csütörtökön számolt be a Digisport.ro sport hírportál arról, hogy a román szövetség Cosmin Contrát, a spanyol Getafe edzőjét készül kinevezni a válogatott edzőjévé. A portál szerint Contrának még két évig szerződése van a spanyol csapattal, de így is elfogadná a román szövetség felkérését. A cikkben az is olvasható, hogy a Contra munkáját segítő technikai igazgatói tisztségbe a válogatottat korábban már többször irányító Anghel Iordănescut nevezik ki. Piţurcă összesen 96 mérkőzésen volt szövetségi kapitány, 2000-ben és 2008-ban Románia az ő vezetésével jutott ki az Európa-bajnokságra. Románia a 2016-os franciaországi Európa-bajnoki selejtező F-csoportjában Magyarországgal van közös csoportban. Három mérkőzés után Románia a második helyen áll hét ponttal a maximális pontszámú Észak-Írország mögött.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.