Magyarország és Románia közösen rendezi a 2015-ös női kosárlabda Eb-t

Magyarország nem egyedül, hanem Romániával közösen rendezi meg a 2015-ös női kosárlabda Európa-bajnokságot. Az európai szövetség (FIBA Europe) végreható bizottságának szlovéniai ülésén az a döntés született, hogy a magyar házigazdák kérésének engedve Románia csatlakozhat társrendezőként, az Eb-nek otthont adó városokat pedig később teszik közzé. „Újdonság, hogy a 2015-ös Eb-n már húsz csapat szerepel majd, és a több helyszínnel több szurkolót tudunk bevonni, a határon túl várhatóan Temesváron és Nagyváradon lesznek meccsek – nyilatkozta hétfőn Sterbenz Tamás, a magyar szövetség főtitkára. – A románok kerestek meg bennünket, így szorosabb sportpolitikai együttműködés valósulhat meg a két ország között, és természetesen a költségek is jobban eloszlanak.” A FIBA Europe első alkalommal adta két országnak a rendezés jogát, s ez azt jelenti, hogy Magyarország és Románia válogatottjai rendezőként, selejtezők lejátszása nélkül indulhatnak a kontinensviadalon. Magyarország tavaly december 18-án nyerte el az esemény rendezési jogát. Az eredeti tervek szerint a csoportmérkőzéseket Sopronban és Győrben, a középszakaszt Veszprémben és Szombathelyen, helyosztókat pedig Budapesten bonyolították volna le.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.