Magyar és román csapatok nélkül a kupacsoportok – Sorsoltak a BL-ben

A BL csoportküzdelmeit szeptember 15. és december 9. között rendezik, a finálé 2016. május 28-án Milánóban lesz.

A címvédő FC Barcelona a német bajnoki negyedik Bayer Leverkusennel, az olasz második AS Romával, illetve a selejtezőben többek között a Videotont búcsúztató fehérorosz BATE Boriszovval került egy csoportba a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

A főtábla sorsolását csütörtökön tartották Monacóban. Az első számú európai kupasorozatban tízszeres győztes Real Madrid – amely az új besorolási rendben csak a második kalapba került – az elmúlt idényben negyeddöntős, francia bajnok Paris Saint-Germainnel, a legutóbb a 16 közé jutott ukrán Sahtyor Donyeckkel, illetve a svéd Malmővel csap össze. A királyi gárda legutóbb 1994-ben találkozott a PSG-vel a legrangosabb kupában.

Az angol bajnok Chelsea a Dinamo Kijev és Makkabi Tel-Aviv mellett az FC Portóval került össze, így José Mourinho, a londoniak vezetőedzője pályafutása során harmadik alkalommal vezényelheti csapatát egykori klubja – amellyel BL-t nyert – ellen.

A csoportküzdelmeket szeptember 15. és december 9. között rendezik, az első két helyezett jut tovább. A nyolcaddöntős összecsapásokra február 16. és március 16. között kerül sor, a negyeddöntő párharcait április 5. és 13. között bonyolítják le, míg az elődöntőket április 26. és május 4. között rendezik meg. A finálé május 28-án Milánóban lesz.

A csoport: Paris Saint-Germain (francia), Real Madrid (spanyol), Sahtyor Donyeck (ukrán), Malmö (svéd).

B csoport: PSV Eindhoven (holland), Manchester United (angol), CSZKA Moszkva (orosz), VfL Wolfsburg (német).

C csoport: Benfica (portugál), Atlético Madrid (spanyol), Galatasaray (török), Asztana (kazah).

D csoport: Juventus (olasz), Manchester City (angol), Sevilla (spanyol), Borussia Mönchengladbach (német).

E csoport: FC Barcelona (címvédő, spanyol), Bayer Leverkusen (német), AS Roma (olasz), BATE Boriszov (fehérorosz).

F csoport: Bayern München (német), Arsenal (angol), Olimpiakosz (görög), Dinamo Zágráb (horvát).

G csoport: Chelsea (angol), FC Porto (portugál), Dinamo Kijev (ukrán), Makkabi Tel-Aviv (izraeli).

H csoport: Zenit (orosz), Valencia (spanyol), Olympique Lyon (francia), Gent (belga).

A magyar csapatoknak – szokás szerint – a csoportmeccsek előtt véget ért a nemzetközi kupasorozat: a BL-ből kiesett, és az Európa Ligában „vigasztalódott” magyar bajnok Videoton kettős vereséggel búcsúzott a szezontól, miután a lengyel Lech Poznan csütörtökön a székesfehérvári visszavágón 1–0-ra nyert (gólszerző: Kedziora az 57. percben), s így 4–0-s összesítéssel jutott tovább. A román bajnok Bukaresti Steaua – szintén az EL-ben – Popa 54. percben szerzett góljával 1–0-ra nyert ugyan csütörtök este a Rosenborg otthonában, de ez csak szépségtapasz volt a hazai vereség után, mivel a norvég csapat várhatja a csoportkör pénteki sorsolását az összesített 3–1-es eredménynek köszönhetően. A románok reményeit az Astra Giurgiu tartotta életben, mivel 3–2-es előnnyel érkezett az AZ Alkmaar otthonába, de a hollandok a 80. és a 85 percben (van der Linden, illetve Mühren révén) eldöntötték a továbbjutás sorsát (összesítésben 4–3 a javukra).

MTI

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.