Korán szertefoszlatta a magyar győzelmi reményeket Bukarestben a román válogatott a péntek esti labdarúgó-világbajnoki selejtezőmérkőzésen. Igazából a magyar hátvéd, Guzmics törte le honfi- és nemzettársait, mert a 2. percben Maricát „játszotta meg”, a román csatár pedig köszönte szépen, és megszerezte a vezetést. Félóra múltán szintén a nem teljesen ép (mellesleg: klubcsapat nélküli) Marica adott passzt Pintilii-nek, aki senkitől sem zavartatva 25 méterről a felső léc érintésével juttatta a labdát a hálóba. A magyar csap első kapura lövésére 40 percig kellett várni, akkor Hajnal „melegítette be” a román kapust. A második félidőben Bogdán volt a legjobb magyar: a 68. és a 69. percben is bravúrral mentette meg csapatát az újabb góloktól (egy másik Bogdan, Stancu és Adrian Popa voltak kecsegtető helyzetben). A hajrában azonban ő sem tudott mit kezdeni Tănase lövésével, így már-már szertefoszlottak a továbbjutási remények.
Románia–Magyarország 3–0, gólszerzők: Marica (2. p.), Pintilii (31. p.), Tănase (88. p.).
Törökország–Andorra 5–0, g.: Umut Bulut (35., 39. és 68. p.), Burak Yilmaz (64.), Arda Turan (90+4.).
Észtország–Hollandia 2–2, g.: Vassiljev (18. és 57. p.), illetve Robben (2. p.), Van Persie (90+4. p.).
1. Hollandia 7 6 1 0 22–4 19
2. Románia 7 4 1 2 13–10 13
3. Magyarország 7 3 2 2 13–11 11
4. Törökország 7 3 1 3 12–7 10
5. Észtország 7 2 1 4 5–11 7
6. Andorra 7 0 0 7 0–22 0
Szeptember 10-én: Magyarország–Észtország, Románia–Törökország, Andorra–Hollandia.
Magyar bú Bukarestben
A rovatból ajánljuk:
Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.
Szobrot állítottak Szemlakon a közel egy éve elhunyt Helmut Duckadamnak [FRISSÍTVE]
A sevillai hős 1986-ban BEK-et nyert.



