Lemaradt az UTA a Rapidról

Kétgólos vereséget szenvedett az UTA a másodosztályú labdarúgó-bajnokság 10. fordulójából szerda délutánra halasztott meccsén a fővárosi Rapid ellen.

A bukaresti összecsapás kora ősszel volt esedékes, de mivel az UTA akkor két játékosát nélkülözte a korosztályos válogatottaknál vállalat kötelezettségeik miatt, a szabályok értelmében az aradiak kérhették a meccs elhalasztását – Bálint László vezetőedző élt is a lehetőséggel akkor.

Lehet, jobb lett volna annak idején lejátszani a mérkőzés, mert akkoriban a szebb napokat látott Rapid hullámzó teljesítményt nyújtott, mostanában viszont jó formába lendült, a legutóbbi két meccsén például kilenc gólt szerzett. Az UTA meg az utóbbi négy meccsén három ödntetlent ért el, és csak egyszer nyert – igaz, így is átvette a vezetést a pontvadászatban.

A szerdai találkozót a hazaiak végig uralták, míg a vendégek nemigen találták a bukaresti támadások elleszerét, igazi helyzetekig még csak el sem jutottak.

A Rapid az első félidő derekán döntötte el a meccsrt, amikor két gólt szerzett: a másodikat az ex-UTA-játékos Hlistei révén.

Az UTA vasárnap a konstancai Farult fogadja.

  • 2. Liga, a 10. fordulóból elhalasztott mérkőzés: Rapid–UTA 2–0, gólszerzők: Djuric (23. p.), Hlistei (28. p.).
  • Az állás: 1. UTA 32 pont / 16 meccs, 2. Mioveni 31/17, 3. Rapid 31/17, ... 8. Farul 25/17.

A rovatból ajánljuk:

A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.
Az UTA három éve elengedte, új csapatában azóta alapember
Paul Anton csapatkapitány lett Győrben, a szerződését is meghosszabbították.