Korai vezetés után be kellett érje a döntetlennel az UTA

UTA

Fej-fej mellett a csapatok a télies környezetben játszott meccsen | Fotó: Facebook/UTA

Kétgólos vezetés után döntetlent ért el az UTA Galacon az első osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójának nyitó mérkőzésén, de az aradiak így is értékes ponttal gazdagodtak.

A pénteki találkozó első negyedórája álomszerűen alakult a piros-fehérek számára. A 11. percben Poulolo talált be, majd három perccel később Iacob növelte kettőre az előnyt, sokkolva a hazai közönséget. A 2–0 után is volt lehetőség a különbség növelésére, ám Dur-Bozoancă bravúrral mentette meg csapatát.

A félidő hajrájában azonban visszajött a meccsbe az Oțelul: a 40. percben Ștefan Bană szépített, így egygólos aradi vezetéssel vonultak pihenőre a felek.

A második játékrész is nagy iramban indult. Az 56. percben Conrado állt a labda mögé, miután a játékvezető – a VAR-monitor megtekintése után – kezezést látott Iacob részéről a tizenhatoson belül. A brazil támadó nem hibázott, 2–2-re módosítva az állást.

A hajrában mindkét együttes próbálta megszerezni a győztes gólt. A 84. percben az aradiak büntetőt reklamáltak Alin Roman esése után, ám Viorel Flueran játékvezető nem látta szabálytalannak a szituációt, és a VAR-hoz sem fáradt ki.

A végén maradt a döntetlen, amely összességében igazságosnak mondható, bár az UTA korai kétgólos előnye után keserédes érzésekkel távozhatott.

Az aradiaknak van még esélyük megszerezni a felsőházi rájátszást érő 6. helyet, de ehhez nem elég a hátralévő két fordulóban győzniük, hanem az előttük álló csapatok botlására is szükség van. A következő fordulóban az UTA egyik közvetlen riválisát, az FCSB-t látja vendégül.

SuperLiga, 28. forduló:

  • Oțelul–UTA 2–2, gólszerzők: Bană (40.), Conrado (56., 11-esből), illetve Poulolo (11.), Iacob (14.)
  • FC Botoșani–Kolozsvári Universitatea 1–3
  • CFR–Petrolul Ploiești 2–1
  • Rapid–Dinamo 2–1
  • FC Argeș–Farul 1–0
  • Unirea Slobozia–Universitatea Craiova 0–3
  • FK Csíkszereda–Hermannstadt 2–1
  • FCSB–Metaloglobus 4–1
Táblázat forrása: digisport.ro

Az UTA március 1-jén, vasárnap 21 órától az FCSB-t fogadja.

A rovatból ajánljuk:

A sírból hozta vissza a meccset az UTA, nem remélt pontot szerezve
Az Oțelul két góllal is vezetett, de az aradiak felzárkóztak.
„Újrajátszák” a tavalyi szezon nyitómeccsét: Craiován kezd az új főszponzort bejelentő UTA
A bajnok és kupacímvédő, friss Szuperkupa-győztes ellen lép pályára.
Megnyílt a Gloria Stadion felújított futópályája a nagyközönség előtt
Hátra van még a munkálatok java, többek között a gyep cseréje és egy moduláris lelátó építése.
Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Egy válogatott játékosa apja puhatolózott a befektetési lehetőségekről.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.