FRISSÍTVE – Két soron következő meccsét elhalasztotta az UTA

Elhalasztották az UTA Rapid elleni bukaresti kiszállását a másodosztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi, illetve a Concordia Chiajna elleni következő szombati fordulójában. Az aradi csapat két tagja meghívást kapott a korosztályos román válogatottakba, ezért a szabályok adta lehetőséggel a piros-fehérek szünnapot kértek – tájékoztattak a klub honlapján.

Azt már lehet tudni, hogy a Rapid elleni meccset november 20-án pótolják be de azt még nem közölték, hogy a Chiajnával mikor csapnak össze Bálint László vezetőedző tanítványai. A 2. Liga második helyén álló UTÁ-nak már van egy korábbról elhalasztott mérkőzése, amikor is a Kolozsvári Universitatea élt a halasztás lehetőségével (az egy idegenbeli mérkőzés).

Az UTA keretéből David Miculescu és Damian Isac kapott meghívót a román korosztályos válogatottakba, ezért hiányoznának a 10. és 11. fordulóban. A piros-fehérek a bajnokságban legközelebb október 16-án, a szerdai hétközi fordulóban lépnek pályára, akkor a listavezető újonc Turnu Măgurele vendégei lesznek.

FRISSÍTÉS: A hétvége sem telt el meccs nélkül, az UTA a 4. ligás Ópálossal játszott edzőmérkőzést szombaton, és 5–1-re nyert.

A 2. Liga 10. fordulójának eredményei: Farul–Sportul Snagov 1–0, CS Mioveni–FK Csíkszereda 3–0, Daco-Getica–Dunărea Călăraşi 2–3, Concordia Chiajna–Metaloglobus 1–1, Resicabánya–Viitorul Pandurii Târgu Jiu 1–7, Pandurii Târgu Jiu–Petrolul Ploieşti 0–1, ASU Politehnica–FC Argeş 3–0, Kolozsvári U.–Ripensia 1–1, a Turnu Măgurele–Gloria Buzău meccset kedd este rendezik. Az élen: 1. Turnu Măgurele 22 pont/9 meccs, 2. Mioveni 20/10, 3. UTA 19/8, 4. Buzău 19/9.

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.