Két meccs, nyolc kapott gól: gödörben az UTA

UTA

A neonzöldben játszó aradiaknak csak szaladtak az eredmény után | Fotó: Facebook/FCSB

Újabb súlyos, négygólos vereséget szenvedett az UTA az első osztályú labdarúgó-bajnokság vasárnapi esti bukaresti meccsén, a bajnoki címvédő FCSB vendégeként.

Az Oțelultól elszenvedett hazai 4–0-s vereség után azt remélték a szurkolók, hogy javítani tud az aradi csapat a hétvégén, mert az aktuális bajnok FCSB sem tündököl, legutóbbi két tétmeccsén egyaránt kikapott.

Ehhez képest alig negyedóra telt el, már vezetett a fővárosi csapat Bîrligea bombalövésével, öt perc múlva pedig kétgólos lehetett volna a különbség, de Tănase gólját les miatt érvénytelenítették. A bukaresti középpályás azonban mégis feliratkozott a gólszerzők közé, amikor értékesített egy tizenegyest.

Szünet előtt jött a hidegzuhany, Iliev ugyanis a tizenhatoson kívül kézzel állította meg a labdát, amiért a játékvezető kiállította az aradiak kapusát: a bajnokságban immár harmadik alkalommal várt egy teljes félidő emberhátrányban az UTÁ-ra…

A hazaiak létszámfölényének köszönhetően teljesen felborult az addig is az aradiak felé „lejtő” pálya, Olaru és Thiam a hajrában kiütéssé tették a látogatók vereségét. Az UTA egymás után másdoszor kapott ki 4–0-ra, sőt zsinórban ez volt a harmadik veresége. Az aradi csapat az 5. fordulóban győzött legutóbb, akkor (augusztus 9-én) a Farul ellen aratott 2–1-es diadalt, azóta öt döntetlen és immár négy vereség a mérlege.

Október 30-án, csütörtökön 17 órától a Román Kupa csoportkörének első fordulójában, a Petrolul ellen hazai pályán javíthat Adrian Mihalcea vezetőedző együttese.

Superliga, 14. forduló:

  • FCSB–UTA 4–0, gólszerzők: Bîrligea (13.), Tănase (38., 11-esből), Olaru (80., 11-esből), Thiam (90+3.); kiállítva: Iliev (UTA, 45+2).
  • FK Csíkszereda–Petrolul Ploiești 1–1
  • FC Arges–Dinamo 1–1
  • Oțelul Galați–Kolozsvári Universitatea 1–2
  • CFR–Farul 0–2
  • Metaloglobus–Universitatea Craiova 0–0
  • FC Botoșani–Hermannstadt 2–0
  • Rapid–Unirea Slobozia 4–1
Táblázat forrása: digisport.ro

A bajnokságban az UTA legközelebb, november 2-án, vasárnap 15.30-tól az újonc bukaresti Metaloglobust fogadja.

A rovatból ajánljuk:

Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Az izraeli–román állampolgárságú középhátvéd, Lisav Naif Eissat édesapja puhatolózott.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.
Idegenbeli győzelemmel zárt az UTA, megnyerve az alsóházi rájátszást
Az aradiak helyezésük alapján jogosultak lennének selejtezőt vívni a nemzetközi kupaszereplésért, de...
Győzelemmel búcsúzott a hazai pályától és közönségétől az UTA
Az alsóházi rájátszásból már csak egy forduló van hátra.
A hajrában csúszott ki a győzelem az aradiak kezéből
Döntetlent játszott az UTA a Petrolul otthonában, ahol az utolsó pillanatokban kapott tizenegyessel veszített pontokat.