Két hónapja nem nyert az UTA, Moldvában sem tört meg a jég

costache

Az aradi gólszerző, Costache sem érti | Fotó: uta-arad.ro

Kikapott az UTA hétfő este az első osztályú labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának záró mérkőzésén az FC Botoșani-tól.

A szezon meglepetéscsapatánál vendégeskedtek az aradiak, akik számára nem indult jól a meccs, ugyanis már a 4. percben tizenegyest ítéltek ellenük, s a büntetőt gólra is váltották a moldvaiak. Nem sokkal később az UTA megmutatta, hogy nem turistaként érkezett a kies tájakra, s Costache révén egyenlített.

Sokáig úgy tűnt, hogy legalább egy ponttal távoznak az aradiak Botoșani, de Mailat egy távoli bombalövéssel ismét vezetéshez juttatta, a vendéglátókat, s mint utóbb kiderült, ezzel a végeredményt is beállította.

Adrian Mihalcea vezetőedző együttese amilyen jól kezdte a szezon, olyan rosszul folytatta: az UTA az 5. forduló óta nem nyert,

akkor (augusztus 9-én) a Farul ellen győzött a csapat 2–1-re, azóta öt döntetlen és két vereség a mérlege.

Superliga, 12. forduló:

  • FC Botoșani–UTA 2–1, gólszerzők: Mitrov (4., 11-esből), Mailat (73.), illetve Costache (11.)
  • Unirea Slobozia–Dinamo 0–1
  • FK Csíkszereda–Kolozsvári Universitatea 2–1
  • FC Argeș–Petrolul Ploiești 0–1
  • Rapid–Farul 3–1
  • CFR–Hermannstadt 2–1
  • FCSB–Universitatea Craiova 1–0
  • Oțelul Galați–Metaloglobus 4–0
Táblázat forrása: digisport.ro

Az UTA a válogatott meccsek miatti szünet után október 20-án, hétfőn fogadja az Oțelult.

A rovatból ajánljuk:

Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Az izraeli–román állampolgárságú középhátvéd, Lisav Naif Eissat édesapja puhatolózott.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.
Idegenbeli győzelemmel zárt az UTA, megnyerve az alsóházi rájátszást
Az aradiak helyezésük alapján jogosultak lennének selejtezőt vívni a nemzetközi kupaszereplésért, de...
Győzelemmel búcsúzott a hazai pályától és közönségétől az UTA
Az alsóházi rájátszásból már csak egy forduló van hátra.
A hajrában csúszott ki a győzelem az aradiak kezéből
Döntetlent játszott az UTA a Petrolul otthonában, ahol az utolsó pillanatokban kapott tizenegyessel veszített pontokat.