Jubileumot ül az UTA – 70 éve alapították a klubot [AUDIÓ]

Alapításának 70. évfordulóját ünnepli a hétvégén a patinás aradi futballklub, az UTA. Az egyesület vezetősége a szurkolók és az egykori klasszis játékosok körében emlékezik majd az alapítóra, és idézi fel a dicsőséges korszakokat. A kétnapos rendezvény részleteit kedden ismertették az aradi városházán.

Az egykori textilgyári csapatot a befolyásos aradi iparoscsalád egyik tagja, báró Neuman Ferenc alapította 70 évvel ezelőtt. Két évre rá a csapat, akkor még ITA néven megnyerte a román bajnokságot és a Román Kupát, sőt a következő évben duplázott a pontvadászatban. Az akkori, és a két évvel ezelőtti újjáépítés között nagyon sok a hasonlóság – véli Mészár Sándor, az UTA újraalapítója.

A csapat később Vörös Lobogó, majd UTA néven még két-két bajnokságot nyert, és egy további kupa győzelemmel gyarapította trófeái számát, ezenkívül még kétszer bejutott a kupadöntőbe. Legsikeresebb korszakai az ’50-es, ’60-as és ’70-es évekre tehető, és bár később is volt kiugró eredménye, a szocialista központosítás a futballban is éreztette káros hatását, vagyis a vidéki, főleg az erdélyi egyesületek a perifériára kerültek. A 2000-es években is szerepelt az élvonalban az UTA, de többnyire csak statisztaszerep jutott neki. Jelenleg a 3. ligában érdekelt az együttes, első helyen áll csoportjában, jó esélyekkel a másodosztályba jutásra. A drukkerek jövőre is hasonló menetelésben bíznak, de Mészár Sándor szerint az túl nagy feladat lenne.

A hétvégén könyvbemutatóval és filmvetítéssel, ereklye-kiállítással és gálameccsekkel emlékeznek a 70 évvel ezelőtti alapításra. Április 17-én, pénteken 18 órától a Kultúrpalotában bemutatják Radu Romanescu Bătrâna Doamnă, Regina României (Az Öreg Hölgy, Románia Királynője) című könyvét, ezt követően levetítik Florin Iepan és Călin Meda dokumentumfilmjét a klubtörténetről. Április 18-án, szombaton 14 órától a Motorul-pályán UTA ’90–UTA 2015, majd UTA–Budapest Honvéd öregfiúk-meccset rendeznek. A vendégeknél szerepelni fog mások mellett Garaba Imre és a volt világválogatott Détári Lajos is.

Aradi bajnoki címek:

1946/47: ITA

1947/48: ITA

1950: Vörös Lobogó

1954: Vörös Lobogó

1968/69: UTA

1969/70: UTA

Román Kupa-döntők:

1947: ITA–Bukaresti CFR 3–2

1950: Bukaresti CCA–Aradi Vörös Lobogó 3–1

1953: Aradi Vörös Lobogó–Bukaresti CCA 1–0 hosszabbításban

1965/66: Steaua–UTA 4–0

 

Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását, amely a Temesvári Rádió számára készült:

Audió

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.