„Időn túli” tizenegyesgól miatt úszott el az UTA győzelme

Az aradi csapat diktálta a tempót, és Postolachi közeli bombájával az első félóra végéhez közeledve vezetést szerzett. Szünet előtt néhány perccel tizenegyeshez jutottak a hazaiak, de Iacob kapus kivédte Calcan próbálkozását, és még lefújás előtt jött a csattanós válasz: Keșerü gyönyörű távoli lövéssel megduplázta az előnyt.
Az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő – egyenes kiesést jelentő helyre csúszó – hazaiak kétségbeesetten próbálták menteni a menthetetlent, és tíz perccel a lefújás előtt – szintén tizenegyesből – szépítettek.
A játékvezető hat perc „túlórát” jelzett, de végül 14 perc lett a hosszabbítás, aminek a végét a hazaiak a harmadik tizenegyest végezhették el, és Garita ezt is belőtte, pontot mentve a hazaiaknak, akik még így is a másodosztályt jelentő helyen tanyáznak.
Az UTA előrelépett ugyan a hetedik helyre, amivel osztályozót játszhat a bennmaradásért, de az elveszített két pontnak még nagy ára lehet a végelszámolásnál.
Szuperliga, alsóházi rájátszás, 7. forduló:
- FC Argeș–UTA 2–2, gólszerzők: Garita (80. és 90+14., mindkettőt 11-esből), illetve Postolachi (27.), Keșerü (45.)
- FC Voluntari–CS Mioveni 1–0
- Chindia Târgoviște–Petrolul Ploiești 1–2
- FC Botoșani–Kolozsvári Universitatea 0–0
- FC Hermannstadt–FCU Craiova 1948 0–0
Az UTA május 13-án, szombaton a Mioveni vendége lesz.
Felsőházi rájátszás, 7. forduló:
- Farul–Rapid 7–2
- Kolozsvári CFR–Universitatea Craiova 1–1
- FCSB–Sepsi OSK 3–1

További hírek
![]() Nagy István a magyar történelmi emlékjelek iránt érzett felelősségtudatból végezte el a munkát. |
![]() A római katolikus plébánia és a Kolping Család szervezésében. |
![]() Minden korosztályt várnak. |
![]() A temetőkápolna falán helyezték el az emlékjelet. |
![]() A csapadékmennyiség elérheti a 40-70 litert négyzetméterenként. |
![]() Villámárvizek voltak Arad megye keleti részén. |
![]() Novák Katalin szombaton részt vett a csíksomlyói búcsún, azt követően jelent meg Facebook-oldalán egy videó, melyben a székely himnusz egy részlete hangzik el. A Facebook-poszt címeként a „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” sort emelte ki a magyar köztársasági elnök. |
![]() Az emlékparkban eltöltött idő a nemzeti identitástudat megerősítéséhez is hozzájárul. |
![]() Egy hete tartanak a földmozgások. |
![]() Attól sem zárkóznak el, hogy bojkottálják a nyolcadikosok vizsgáját és az érettségit. |