Idegenben kezd az UTA az osztályozón

Június elsején és 4-én, vagyis szerdán és szombaton játsszák az osztályozót a másodosztályú labdarúgó-bajnokság két csoportjának második helyezettjei. Az első felvonást Călăraşi-on rendezik meg a helyi Dunărea és az UTA között, a visszavágót Aradon játsszák (mindkét meccs 18 órától kezdődik) – olvasható a román szakszövetség (FRF) honlapján. A párharc továbbjutójának még egy akadályt kell leküzdenie az első osztályba jutásért: június 8-án és 12-én az I. Liga 12. helyezettjével, az FC Voluntari-ral vív egy újabb selejtezős párharcot.

A rovatból ajánljuk:

Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a vb-pótselejtezőt.
A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.