Hazai pályán vívhatja ki Pécska a feljutást

Lépésnyire harmadosztályú bajnokságtól a pécskai futballcsapat.

Szombat délutárn rendezték meg a III. ligába jutáésrt kiírt osztályozó párharcok első felvonását. Arad megye bajnoka, a Pécskai Progresul a Magyarigeni Performanţa vendége volt, és balszerencsésen alakult számára a selejtező első félideje. A 24. percben ugyanis a középhátvéd Gabor utolsó mezőnyjátékosként a 16-oson belül szabálytalankodott a hazaiak támadójával szemben, amiért kiállították (értelemszerűen nem játszhat a visszavágón), a megítélt tizenegyesből pedig Turuş megszerezte a vezetést a vendéglátóknak.

A pécskaiak emberhátrányban is hősiesen küzdöttek, és a 89. percben Fabian góljával sikerült egyenlíteni, így a szombat délutáni visszavágók biztató 1-1-gyel várhatják.

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.