A harmadik helyen telel az UTA

Tizenegyest védett az aradiak kapusa.

Folytatta hullámzó teljesítményét Pankota a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban. Az arad-hegyaljai csapat szereplését a két-három jó eredményt követő váratlan kudarc jellemezte az egész őszi idényben. A pontvadászat szombati – amúgy az év utolsó – fordulójában épp a negatívumok szakaszába lépett a csapat, hiszen meglepően könnyen kikapott hazai pályán a kolozsvári egyetemi csapattól. Valószínűleg, épp jókor jön a téli szünet az együttes számára.

A szezon záró meccsét, ami egyben a forduló rangadója is volt, vasárnap délután rendezték Râmnicu Vâlceán. A második helyezett Olt-partiakhoz a harmadik helyezett UTA látogatott, és ha egy győzelemmel az aradiak pontszámban be is érték volna a listavezető (és a piros-fehérekhez hasonlóan újonc) nagybányaiakat, örvendeni lehet a gól nélküli döntetlennek is. Nagy Roland edző tanítványai rosszabbul is járhattalk volna, hiszen a 36. percben egy hazai lövésnél a labda a tizenhatoson belül érintette Hliste kezét, és a játékvezető tizenegyest ítélt a vendéglátók javára. Staicu nel elégg helyezet büntetőjét azonban Miron kapus hárította, így az aradiak pontot mentettek, amivel a harmadik helyen telelhetnek ki. Természetesen, az igazi Mikulás-ajándék az lett volna a szurkolók számára, ha élre ugrik a csapat, de a szezonkezdés előtt alighanem senki sem álmodott arról, hogy ilyen előkelő helyről várhatja az együttes a tavaszi folyatást.

II. Liga, 2. csoport, 18. forduló: Pankotai Şoimii–Kolozsvári Universitatea 1–3, gólszerők: Issa (73. p.), illetve Crişan (53. p.), Ursu (5. p.), Schieb (88. p.). További eredmények: CS Mioveni–Megydesi Gaz Metan 2–0, Szatmárnémeti Olimpia–Tatrangi Unirea 1–1, Nagybányai FCM–Nagyváradi Bihar FC 6–0, Karánsebesi FC–Resicabányai Metalul 4–2, Brassói FC–Târgovişte-i Chindia 0–1; vasárnap: Râmnicu Vâlcea-i CSM–UTA 0–0.

Az állás: 1. Nagybánya 35 pont (32–12-es gólarány), 2. Râmnicu Vâlcea 35 (31–15), 3. UTA 33, … 10. Pankota 26 ponttal.

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.