Hangolódás a magyar-románra

A magyarok Telkiben készülnek (MTI-fotó) A magyarok Telkiben készülnek (MTI-fotó)

"Kiemelten fontos mérkőzés következik, hiszen tradicionális ellenféllel szemben kell helyt állnunk. Igazi hatpontos összecsapás lesz a pénteki, ugyanis a második helyért pályázó csapatok között minden találkozó ilyen" - nyilatkozta a telki edzőközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatóján a szakvezető, aki hozzátette: nagyon bizakodó, "látva a csillogást" a játékosok szemében. "Az elmúlt másfél évben folyamatosan követtük a román válogatott mérkőzéseit. Nem sok sebezhető pontja van, de arra a kevésre rá kell játszanunk és akkor meglephetjük" - mondta Egervári Sándor. Dzsudzsák Balázs szerint rendkívül fontos, hogy a gárda függetlenítse magát a külső körülményektől. Hozzátette, próbálja ezt a mérkőzést is úgy kezelni, mint a többit, de ez nagyon nehéz a speciális helyzet miatt. Mint emlékeztetett rá, ez lesz az első olyan összecsapása a jelenlegi válogatottnak, amelyen nem ülnek szurkolók a lelátón, ráadásul éppen a legnagyobb riválissal szemben kell nélkülözniük a közönség buzdítását. "Alkalmazkodnunk kell a körülményekhez, nincs mit tenni. Remélem, sikeres hét előtt állunk" - jelentette ki Dzsudzsák, aki szerint hat pontért kell nekivágni a soron következő két mérkőzésnek, azaz a románok után a törököket is jó lenne legyőzni kedden, Isztambulban. A Bundesligában szereplő Mainz együttesében az elmúlt fordulókban új helyen, a befejező csatár mögött kapott szerepet Szalai Ádám, aki néhány mérkőzés óta nem talált a kapuba, ennek ellenére önbizalommal telve várja a románok elleni összecsapást. Szerinte élete legjobb szezonját futja, ezért nagyon jól érzi magát. Bogdán Ádám, a Bolton Wanderers kapusa a közelmúltban kisebb sérüléssel bajlódott, de megerősítette, hogy felépült, így pályára lépésének nincs akadálya. A válogatottba először kapott meghívót Kovács István, a Videoton fiatal támadója, aki nagyon várja, hogy bizonyíthasson: "Kiváló csapatba, családias hangulatba érkeztem, Remélem, hogy nekem és a válogatottnak is sikeres időszak következik. A legfontosabb most az eredményesség, a szakmai stáb döntése lesz, hogy bemutatkozhatok-e majd a nemzeti csapatban." A játékosok egyöntetű véleményeként fogalmazódott meg a sajtóbeszélgetésen, hogy a hat pont megszerzése a cél a következő két vb-selejtezőn. A magyar és a román csapat pénteken 20.30 órától zárt kapuk mögött találkozik a Puskás Ferenc Stadionban, mivel a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) múlt hét kedden nem függesztette fel a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) erre vonatkozó büntetését. A magyar szövetséget az Izrael elleni, augusztusi barátságos mérkőzésen történt rasszista megnyilvánulások miatt marasztalta el a FIFA. A selejtezőcsoportban a vb-ezüstérmes hollandok mögött egyformán kilenc ponttal álló román és magyar csapat mérkőzésére így néző nem mehet be, ám az MLSZ az Ötvenhatosok terére várja a szurkolókat, akik óriáskivetítőn követhetik majd a stadionon belüli eseményeket.
"Ez a találkozó a második hely megszerzéséről szól - nyilatkozta Victor Piţurca. - Különleges körülmények lesznek a zárt kapuk miatt, ugyanakkor azt gondolom, ettől csak annyi előnyünk lesz, hogy a játékosok hallani fogják azokat az utasításokat, amiket a kispadról adok majd."

MTI

 

A rovatból ajánljuk:

Jenei Imre 87 éves lett
Játszott az UTÁ-ban, a Steauával edzőként BEK-et nyert.
Bukaresti vereségével lemaradt a felsőházi rájátszásról az UTA
A meccset beárnyékolta a két szurkolótábor közötti tömegverekedés.
Fordulatos meccsen nyert az UTA a Craiova ellen
Továbbra is versenyben áll a felsőházi rájátszásba jutás jelentő 6. helyért.
A Rapid gyorsvonatként gázolt át az UTÁ-n
Az aradi csapat az ezt megelőző öt meccsén négyszer nyert és egy döntetlent játszott.
Továbbra is versenyben az UTA a felsőházi rájátszásért
Legutóbbi öt mérkőzésén veretlen a csapat.