Ha az UTA feljut az I. Ligába, Kolozsváron játssza „hazai” meccseit

A kolozsvári Aréna (fotó: wikipedia) A kolozsvári Aréna (fotó: wikipedia)

Izgalmas kérdés kering már napok óta az UTA labdarugó csapatának háza táján: amennyiben feljutnak az I. Ligába, hol fogják játszani a hazai mérkőzéseiket? Mert az UEFA és a román liga szabályai kérlelhetetlenek, a stadionnak meg kell felelnie egy első osztályú mérkőzés megrendezésének feltételeihez. Csakhogy az UTA-stadion nem felel meg. A helyzetet súlyosbítja, hogy az UTA március 31-ig le kellett tegye a Ligánál a licenszkérelmet, s ebben az előírásoknak megfelelő stadiont kellett megjelölnie. Adrian Marţian tulajdonos-klubelnök, hosszas keresgélés-tárgyalások után végül Kolozsváron talált megfelelő alternatívát – egyébként ő is kolozsvári –, s megegyezett, hogy ha az UTA feljut az I. Ligába, akkor „hazai” meccseit a Kolozs Megyei Önkormányzat birtokában lévő, s az „U” által használt „Cluj Arena” pályán fogja játszani. Persze, csak akkor, ha a feljutásig el sem kezdődik az aradi Neuman-stadion rekonstrukciója. A terv kész, az önkormányzat megszavazta, kérdés, meddig húzódik a közbeszerzési pályázat. Marţian szerint, a romániai viszonyokat tekintve, ez hónapokig elhúzódhat a fellebbezésekkel, hisz biztos több vállalkozó tesz ajánlatot, a több, mint 10 millió eurós munkálatra, amit a város közpénzből finanszíroz. A lényeg, hogy a munkálatok meginduljanak, mert a Liga akkor adhat haladékot, s az UTA Aradon játszhat. De még túl sok a „ha”, elsősorban magát a feljutást tekintve.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.