Győztes meccsen debütált az UTÁ-ban Zsóri Dániel

Zsóri Dániel (a magasban) először lépett pályára a román bajnokságban | Fotó: uta-arad.ro

Zsóri Dániel (a magasban) először lépett pályára a román bajnokságban | Fotó: uta-arad.ro

Megszerezte második győzelmét az első osztályú labdarúgó-bajnokság 2024–2025-ös idényében az UTA, amelyik szombaton este kétgólos diadalt aratott a Kolozsvári CFR otthonában.

Meglepetésre az esélytelenebbnek tartott aradi csapat szerzett vezetést, Omondi átadását Costache váltotta gólra. A vendégek erélyes fellépése váratlanul érte a bajnokaspiráns CFR-t, helyzetekig eljutottak ugyan a hazaiak, de nem tudtak túljárni Robert Popa kapus eszén.

Kevéssel térfélcsere után azonban megtört a jég, a görög Takszidisz fejesgóllal egyenlített. Ezt követően többet veszélyeztettek a kolozsváriak, míg az UTA az ellentámadásokra rendezkedett be, és az egyik ilyen végén Omondi lapos lövéssel visszavette a vezetést. A hajrához közeledve Kadiri az ellenfél tizenhatosán belül erőszakosabb volt a hátvédénél, és belsővel, laza mozdulattal átemelte a labdát a kolozsvári Popa kapus felett, bebiztosítva ezzel az aradiak győzelmét.

 

Ez az UTA második diadala a bajnokságban, amellyel feljött a 11. helyre. A 71. percben csereként beállt az aradi csapatba Zsóri Dániel, aki az első gólt szerző Costachét váltotta, úgyhogy a Puskás-díjas simonyifalvi játékos győztes meccsen mutatkozott be a román élvonalban.

 

Superliga, 11. forduló:

  • CFR–UTA 1–3, gólszerzők: Takszidisz (48.), illetve Costache (12.), Omondi (64.), Kadiri (78.)
  • Petrolul Ploiești–Hermannstadt 4–1
  • Dinamo–FC Botoșani 2–2
  • Poli Iași–Kolozsvári Universitatea 1–0
  • Rapid–Oțelul Galați 0–0
  • Gloria Buzău–Farul 1–0
  • Sepsi OSK–FCSB 0–1
  • Universitatea Craiova–Unirea Slobozia 3–0
Táblázat forrása: digisport.ro

Az UTA október 4-én, pénteken 18 órától a Petrolult fogadja.

A rovatból ajánljuk:

Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Az izraeli–román állampolgárságú középhátvéd, Lisav Naif Eissat édesapja puhatolózott.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.
Idegenbeli győzelemmel zárt az UTA, megnyerve az alsóházi rájátszást
Az aradiak helyezésük alapján jogosultak lennének selejtezőt vívni a nemzetközi kupaszereplésért, de...
Győzelemmel búcsúzott a hazai pályától és közönségétől az UTA
Az alsóházi rájátszásból már csak egy forduló van hátra.
A hajrában csúszott ki a győzelem az aradiak kezéből
Döntetlent játszott az UTA a Petrolul otthonában, ahol az utolsó pillanatokban kapott tizenegyessel veszített pontokat.