Gólzáporos győzelmet aratott a kupába visszavett UTA

Helyt adott az UTA fellebbezésének a Román Labdarúgó-szövetség illetékes bizottsága hétfőn, és jóváhagyta az aradi csapat pályán elért 2–1-es győzelmét a Lugosi Vulturii ellen, így az aradiaknak már kedden pályára kellett lépniük a Román Kupa 5. fordulójában.

A legutóbbi meccsen az UTA négy játékost cserélt, ami az alacsonyabb osztályokban megengedett, a kupában viszont nem, ámde a játékvezetők mondták a csapatok vezetőinek, hogy négy tartalékjátékost is bevethetnek a mérkőzésen, így a szövetség szerint a felelősség nem a klubot terheli.

A sorozatba ily módon visszavett piros-fehér mezes csapat kedd délután a szintén második ligás Resicabányai Metalult fogadta, és hatalmas „zakóval” küldte haza a Krassó-Szörény megyeieket. Az UTA így bejutott a legjobb 32 csapat közé; a 6. forduló – amelyben már a 14 élvonalbeli együttes is bekapcsolódik – párosításának sorsolását pénteken tartják.

UTA–Resicabányai Metalul 9–0, gólszerzők: Petre (2., 56. és 73. p.), Burlă (12. p.), Lazăr (25. és 86. p.), Manea (40. p.), Costin (52. p.), Man (84. p.).

A másik kupaszereplő Arad megyei csapat, a harmadosztályú Borosjenő szerda délután a negyedik ligában szereplő Temesvári Ripensia vendége lesz.

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.