Fradi-játékos lőtt gólt az UTA színeiben

Szombaton lejátszotta első edzőmeccsét a másodosztályú labdarúgó-bajnokság 2018 – 2019-es szezonjára készülő UTA.

Az aradiak a kisszentmiklósi pályán fogadták a Békéscsabai Előrét, és az NB II legutóbbi harmadik helyezettje ellen mindhárom új szerzeménynek lehetőséget adott Ionuț Popa szakvezető: Alexandru Pop (24 éves, a Dacia Unirea Brăilától érkezett) és Stephan Yuri Coulibaly (20 éves, az elefántcsontparti AS Denbuele játékosa volt) csatárokról, és János Norbert középpályásról van szó.

Utóbbi májusban töltötte be a 20. életévét, és a Ferencvárostól érkezett. A csíkszeredai születésű szélső két éve írt alá a budapesti zöld-fehérekhez, és eddig a tartalékcsapatabn kapott lehetőséget, mg a legutóbbi szezont Soroksáron töltötte. Az UTÁ-ban góllal mutatkozott be, ugyanis az 55. percben szabadrúgásból szerzett vezetést a csabaiak ellen. A vendégek nyegyedóra alatt megfordították az eredményt, de a hajrában a másik új szerzemény, Alexandru Pop kiegyenlített, így döntetlennel ért véget a barátságos mérkőzés.

Ionuț Popa további játékosok érkezését jelentette be, és hamarosan új edzőmeccseket is leszerveznek.

UTA–Békéscsabai Előre 2–2, gólszerzők: János (55. p.), Pop (86.p.), illetve Szélpál (58. p.), Szalai (70.).

Az UTA a következő összeállításban játszott: Țurcan (85. p. Zamfir) – Costin, Manea, Benga, Vădrariu (46. p. Suslak) – Coulibaly, Tănase – Cubleșan (80. p. R. Iuga), Petra (78. p. Dan), János (74. p. Copaci) – Pop.

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.