Félbe szakadt az UTA–Poli derbi

A győzelmet valószínűleg az aradiak javára írják, de ez nem a fociról szól...

Amint sejthető volt a másodosztályú labdarúgóbajnokság 31., hétközi fordulója előtt, botrányosan ért véget a két ősi rivális, az UTA és a temesvári ASU Politehnica meccse.

Valaha presztízscsata volt ez, de ma csak árnyéka a derbinek, annál is inkább, hogy mindkét nagymúltú klub a 2. Liga középmezőnyében játszik a túlélésért, ráadásul az UTA az átépítés alatt álló stadionja – és a többi aradi focipálya elhúzódó felújítása miatt – nem is játszhat hazai pályán, hanem Világoson kénytelen rendezni a hazai meccseit.

A temesvári drukkerek több mint 300 jegyet vásároltak fel a kedd délutáni mérkőzés előtt, de a szervezők előre közölték, hogy a vendégszektorban csak 70 helyet különítettek el a számukra. Az aradi törzsszurkolók – akik „mosolyszünetet” hirdettek a klubvezetéssel szemben Ionuț Popa technikai igazgatóvá történt kinevezése miatt – bejelentették, hogy ha az ellenfél szurkolóit nem engedik be teljes létzsámban a stadionba, szolidaritásból bők is távol maradnak; a bojkottot azzal magyarázták, hogy a „rangadó semmit sem ér szurkolók nélkül”.

A csendőrség nem is akart beengedni 70-nél több temesvári nézőt, erre mind kintmaradtak és összecsaptak az egyenruhásokkal; az aradi szurkolók pedig tartották magukat az adott szóhoz, és ők sem mentek be a világosi stadionba, ahol foghíjas lelátók között kezdődött meg a mérkőzés – nyolc perc késéssel. A legnagyobb helyzet a Poli előtt adódott, amikor a 38. percben tizenegyeshez jutottak a vendégek, de Sorescu lövését védte Bodea (az aradi kapusnak ez volt a harmadik büntetője, amit a tavaszi szezonban hárított). Aztán a második félidőben, 0–0-s állásnál, a meccs 60. percében a szakvezetés intésére a temesváriak levonultak a pályáról, és nem voltak hajlandók folytatni a játékot, így a bíró három perc gondolkodási idő után lefújta a meccset.

A Poli klubmenedzsere, Marius Cociu utólag a gsp.ro-nak azt nyilatkozta, hogy a vezetőség hozta meg a döntést, és a szurkolóikkal való szolidaritásból vonultak le a pályáról, vállalva a követelményeket. A győzelemért járó 3 pontot 3–0-s gólkülönbséggel valószínűleg az UTA javára írják, emellett a Poli 3 pont levonásra és pénzbírságra is számíthat.

A 31. fordulóban még egy meccset rendeztek kedden, ezen az FC Argeș 4–2-re nyert Clinceni-ben. A többi mérkőzést szerdán játsszák.

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.