Fegyelmi az UTA-nál: egy játékost kizártak, kettőt a „fakóhoz” száműztek

A hétvégi bajnoki mérkőzés végén tanúsított magatartásuk miatt három játékos ellen hozott fegyelmi határozatot az UTA vezetősége.

Adrian Voicu szerződését azonnali hatállyal felbontották, és pénzbírság megfizetésére kötelezték, Roberto Bodeát és Cătălin Hlisteit pedig meghatározatlan időre a második számú csapathoz küldték, emellett mindkettejükre pénzbírságot is szabtak.

A klub vezetősége hétfőn sajtóközleményben hozta a nyilvánosság tudomására az ítéletet, és egyben elnézést kért amiatt, hogy a szombati meccs lefújása után a három labdarúgó nem uralkodott magán, és a pályát a lelátóktól elválasztó kerítésen átmászva kérte számon az őket (vagy a csapat játékát) kritizálók véleményét. A harmadosztályban szereplő, a csoportjában feljutásra álló futballcsapat vezetői elhatárolódtak a történtektől, ami szerintük „méltatlan a klub hagyományaihoz és Arad szellemiségéhez”.

Arról is biztosítják a drukkereket az UTA irányítói, hogy a jövőben is szigorúan fellépnek azok ellen, akiknek a viselkedése rossz fényt vet az egyesületre, és a belső rendszabályzat értelmében büntetni fognak minden sportszerűtlen viselkedést.

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.