Ezüstéremmel vigasztalódhat az aradi női kosárlabdacsapat

A sárga mezes aradiak pontatlanok voltak az ellenfélhez képest | Fotó: Aradi FCC Baschet UAV Facebook-oldal

A sárga mezes aradiak pontatlanok voltak az ellenfélhez képest | Fotó: Aradi FCC Baschet UAV Facebook-oldal

Hazai pályán is kikapott konstancai riválisától Aradi FCC Baschet UAV a női kosárlabda-bajnokság döntőjében, így elveszítette a három nyert meccsig tartó párharcot.

Az alapszakaszban elért jobb helyezésének köszönhetően a Konstancai CSM CSU élvezhette a pályaelőnyt az ötmérkőzéses döntőben, és ki is használta azt: a múlt héten mindkét Fekete-tenger-parti meccset a hazaiak nyerték, az aradiak csak egy-egy negyedben tudták megszorongatni riválisukat.

A javításra kedd este az aradi sportcsarnokban nyílt lehetőség, egyben a győzelem jelentette az utolsó esélyt bajnoki győzelemre – vendégsiker esetén a látogatók nyakába akaszthatták az aranyérmeket. A tét túl nagy terhet Miroslav Popov vezetőedző tanítványainak, akik végig futottak az eredmény után. A hazai lányok csupán az utolsó negyedben tudtak az ellenfél fölé kerekedni, amikor már késő volt, így 15 pontos különbséggel kikaptak.

Az aradi női kosárlabdacsapat kilenc alkalommal hódította el eddig a bajnoki címet, legutóbb 2013-ban, azóta két bajnoki bronzéremmel, egy Román Kupa-győzelemmel és egy Közép-Európa-liga-győzelemmel vigasztalódott. Ezek mellé gyűjtött be most egy második helyet.

Női kosárlabda-bajnokság, döntő, 3. meccs:

  • Aradi FCC Baschet UAV–Konstancai CSM CSU 56:71 (13:19, 11:18, 8:17, 24:17) – aranyérmes a Konstancai CSM CSU 3–0-s összesítéssel, ezüstérmes az Aradi FCC Baschet UAV, míg a bronzérmet a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC szerezte meg, miután a „kisdöntőben” 2–1-es összesítéssel jobbnak bizonyult a Târgoviștei CSM-nél.

A rovatból ajánljuk:

Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Az izraeli–román állampolgárságú középhátvéd, Lisav Naif Eissat édesapja puhatolózott.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.
Idegenbeli győzelemmel zárt az UTA, megnyerve az alsóházi rájátszást
Az aradiak helyezésük alapján jogosultak lennének selejtezőt vívni a nemzetközi kupaszereplésért, de...
Győzelemmel búcsúzott a hazai pályától és közönségétől az UTA
Az alsóházi rájátszásból már csak egy forduló van hátra.
A hajrában csúszott ki a győzelem az aradiak kezéből
Döntetlent játszott az UTA a Petrolul otthonában, ahol az utolsó pillanatokban kapott tizenegyessel veszített pontokat.