EURO – 2016: Au revoire, Románia!

Győzelmi kényszertől vezérelve léptek pályára a románok vasárnap este az albánok elleni utolsó csoportmeccsen. Minden más eredmény a búcsút jelentett volna számukra a franciaországi labdarúgó-európa-bajnokságtól, így hát nem volt meglepő, hogy Hoban már a negyedik percben egy húszméteres helyezett lövéssel melegítette be Berishát, majd négy perccel később Alibec a tizenhatosról egy kapáslövéssel tette próbára az albán kapust. A legnagyobb helyzet azonban az ellentámadásokra alapozó ellenfél előtt adódott a tizenkilencedik percben: egy mintaszerű kontra végén Lenjani öt méterről, üres kapuval szemben kihagyta a kihagyhatatlant. Öt perccel később Tătărușanunak kellett résen lennie Memushaj éles szögből leadott lövésénél (szögletre mentett), de az első félidő hajrájában Lila-felhő zavarta meg a rózsaszín dresszben védő román hálóőrt: az albán jobb bekk beadására gyámoltalanul futott ki, Sadiku pedig az ötös sarkáról a kapuba bólintotta a labdát.

A második szakaszban erőltetett, de fantáziaszegény román támadásokat láthattunk, az albánok pedig magabiztosan tartották az eredményt. Memushaj a román kaput veszélyeztette, Andone lövésénél pedig a kapufának mondhattak köszönetet az albánok.

Ezzel az eredménnyel a románok csoportjuk utolsó helyezettjeként búcsúznak az Eb-től (1 pontot és két tizenegysből szerzett gólt tudnak felmutatni), Albánia pedig történelmi győzelmével életben tartotta (halvány) továbbjutási reményeit. Az persze a többi csoport záró fordulójának eredményeitől is függ, hogy benne lesznek-e a legjobb négy harmadik helyezett között.

A csoport másik meccsén a házigazda franciák gól nélküli döntetlent játszottak Svájccal.

A-CSOPORT:

Svájc–Franciaország 0–0.

Románia–Albánia 0–1, gól: Sadiku (43. p.).

A végeredmény: 1. Franciaország 7, 2. Svájc 5, 3. Albánia 3, 4. Románia 1 ponttal.

A rovatból ajánljuk:

Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a vb-pótselejtezőt.
A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.