Előttünk van észak…

Skandináv ellenfelet kapott a magyar válogatott a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjében. A vasárnap délben megtartott sorsoláson azt a norvég csapatot húzták ki, amelyik selejtezőcsoportjában Olaszország és Horvátország mögött végzett a harmadik helyen, de az utolsó meccs szünetében még a csoportgyőzelemben is reménykedhetett, hiszen 1–0-ra vezetett Itáliában (aztán 2–1 lett a vége a hazaiak javára). Magyarország az F csoportban Észak-Írország és Románia mögött végzett, így szerzett jogot a pótselejtezőre.

Az Eb-selejtezők „túlórájának” programja: Norvégia–Magyarország, Ukrajna–Szlovénia, Svédország–Dánia, Bosznia-Hercegovina–Írország.

Az első meccseket november 12–14., a visszavágókat 15–17. között rendezik. A magyarok 12-én kezdenek Oslóban, majd három nappal később az Üllői úti stadionban fogadják ellenfelüket.

Magyarország 34 éve nyeretlen a norvégokkal szemben, azóta öt döntetlen mellett négyszer kikapott tőlük. Az összesített mérleg ugyanakkor magyar fölényt mutat: a nemzeti együttes hétszer győzött, ötször döntetlent játszott és ötször vereséget szenvedett. Legutóbb 2012 novemberében találkozott a két gárda, s az akkori barátságos mérkőzésen 2–0-s vendégsiker született a Puskás Ferenc Stadionban.

A rovatból ajánljuk:

Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a vb-pótselejtezőt.
A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.