Előkészületek az atlétikai dobó-Ek-ra
Teljes gőzzel folynak az előkészületek a március 12–13-i atlétikai súlylökő, kalapács- és diszkoszvető, valamint gerelyhajtó Európa-kupára, amelynek Arad ad otthont. Azt megelőzően – főpróbaként – a dobószámok országos bajnokságát rendezik a Vörös öröknél lévő Gloria-pályán, illetve az egykori vesztőhelyen, a 13 vértanú emlékművének szomszédságában található sportiskolai pályákon. Utóbbi helyszínen teljesen kicseréli a gyepszőnyeget, mint az a felvételünkön is látszik, és lelátókat is építenek. Mészár Sándor Arad megyei ifjúsági és sportigazgató az Aradi Híreknek elmondta, hogy a felújítási munkálatok 500 ezer euróba kerülnek.
A rovatból ajánljuk:
Saját nevelésű játékosa rúgott győztes gólt az UTA ellen [VIDEO]
David Miculescu a volt csapata ellen talált be.
Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a vb-pótselejtezőt.
Potyagóllal indult a rájátszás, az UTA végül megnehezítette a saját dolgát [VIDEO]
Az aradiak 3–0-s előnyt engedtek ki a kezükből.
A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.



