Elköszönt az UTA Ionuț Badeától

Péntektől már nem Ionuț Badea az aradi labdarúgócsapat vezetőedzője – jelentette be honlapján és a közösségi oldalán az aradi klub kora délután.

A 46 éves szakvezető három és fél hónapja, az első osztályú bajnokság alapszakaszának 24. fordulója előtt vette át a csapatot László Bálint Györgytől, megbízatása pedig a szezon végéig szólt. Az UTA elnöksége úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a lejáró szerződést.

Az aradiak épp hullámvölgyben voltak a tréner érkezésekor, de Badeának sikerült „nyugalmat, stabilitást és folytonosságot teremtenie” – írta a klubvezetőség, egyúttal megköszönve az edző munkáját, emlékeztetve arra, hogy a vezetőedző négy saját nevelésű játékosnak (Alexandru Pătlăgică-nak, Fabiano Cibinek, Denis Hrezdacnak és Rareș Popnak) adta meg a bemutatkozás lehetőségét az élvonalban, további két utánpótláskorú labdarúgót (Alexandru Roșcát és Darius Iurasciucot) pedig beépített a nagycsapat keretébe.

Ionuț Badea az alapszakaszban 3-3 győzelem és döntetlen mellett 1 vereséget könyvelt el, de ezzel nem sikerült bejuttatnia az UTÁ-t a felsőházi rájátszásba. Az alsóházban ingadozó volt a csapat teljesítménye, 4-4 győzelem és vereség mellett 1 döntetlent jegyzett a csapat, amelynek tagjainak a szurkolók főleg a rossz helyzetkihasználást vetették a szemükre, ugyanis sok meccsen a pontszerzés sem jött össze az ordító ziccerek elpuskázása miatt. Az UTA az alsóházi rájátszás (play out) 5., összességében a bajnokság 11. helyén fejezte be a 2021–2022-es idényt.

Az UTA egyelőre nem nevezte meg Badea utódját.

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.