Elhunyt Puhl Sándor

Elhunyt Puhl Sándor labdarúgó-játékvezető – írta csütörtökön a honlapján a Magyar Labdarúgó-szövetség.

A világhírű játékvezető, az 1994-es vb-döntőt és az 1997-es BL-döntőt dirigáló magyar szakember 65 esztendős volt. Puhl Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottságának alelnökét az MLSZ saját halottjának tekinti.

A kiemelkedő tehetségű játékvezető polgári foglalkozását bútorüzleti dolgozóként kezdte, 1993-tól az egri Domus Áruház igazgatója volt. 1970-ben kezdett bíráskodni, majd 1984-től működött a labdarúgó NB I-ben. Világhírre a 90-es években tett szert, nemzetközi sportpályafutásának elismeréseként az IFFHS négyszer választotta a világ legjobb játékvezetőjének (1994–1997 között). Ő vezette az emlékezetes brazil–olasz világbajnoki döntőt Los Angelesben 1994-ben, és három évvel később Münchenben a Dortmund–Juventus Bajnokok Ligája-döntőt is.

Eger és Emőd város díszpolgára, 2010 óta az MLSZ Játékvezető Bizottságának alelnöke, a magyar és nemzetközi labdarúgás megbecsülését élvezte – írták, hozzátéve a család kívánságát: kérik a gyászolókat és a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben, hogy nem kívánnak nyilatkozni és a legszűkebb körű temetésről később intézkednek.

A rovatból ajánljuk:

A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.
Az UTA három éve elengedte, új csapatában azóta alapember
Paul Anton csapatkapitány lett Győrben, a szerződését is meghosszabbították.