Elhunyt Kántor Jenő

Kántor Jenő (1947–2023) | Forrás: a sportember Facebook-oldala

Kántor Jenő (1947–2023) | Forrás: a sportember Facebook-oldala

Hetvenöt éves korában, szívinfarktusban elhunyt Kántor Jenő, a romániai testépítés aradi legendája.

Az utolsó pillanatig aktív életet élő, az edzőtermet hetvenöt évesen is naponta látogató sportember pénteken hunyt el váratlanul. A család közlése szerint hétfőn 12 órakor az aradi Felsőtemetőben (az UTA-negyedben) helyezik örök nyugalomra.

Kántor Jenő köztiszteletnek örvendett Aradon, sőt szülővárosán kívül országszerte, de még a határon túl is. A szakmában „legendának” nevezett sportember az 1980-as években egyeduralkodó volt Romániában, hét egymás utáni évben nyerte el az országos bajnoki címet, de emellett számos más hazai és nemzetközi versenyen diadalmaskodott. Száz érme közül 33 aranyérem volt.

Veteránként is indult a versenyeken, a koronavírus-járvány előtti évben még megmérette magát. Kántor Jenő a 2022 augusztusában Pataky Lehel Zsoltnak adott interjúban elismerte, hogy a szenvedélyévé vált testépítés a családi élet rovására ment, mert bár két gyereke és öt unokája volt, szűk baráti körén kívül az edzőterem közösségével töltötte napjait.

Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adásában tavaly elhangzott interjút Kántor Jenővel:

A rovatból ajánljuk:

Döntetlennel őrzi a második helyét az alsóházban az UTA
Az aradiak bebiztosították bennmaradásukat az első osztályban.
Gólzáporos győzelmével első helyre lépett UTA az alsóházban
Parádés játékkal örvendeztette meg szurkolóit a csapat húsvétvasárnap.
Saját nevelésű játékosa rúgott győztes gólt az UTA ellen [VIDEO]
David Miculescu szerezte a volt csapata elleni meccs egyetlen találatát.
Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a vb-pótselejtezőt.