Elhunyt Ivan Patzaichin négyszeres olimpiai bajnok kenus

Hetvenegy éves korában elhunyt Ivan Patzaichin négyszeres olimpiai és többszörös világbajnok kenus – jelentette be szeptember 5-én, vasárnap a Román Olimpiai és Sportbizottság Facebook-oldalán.

Patzaichin 1949. november 26-án született a Tulcea megyei, a Duna-deltában található Mila 23 településen. Tulceán kezdett el sportolni, ahonnan 18 évesen átkerült Bukarestbe, a Dinamóhoz, amelynek tagjaként fényes karriert futott be.

Patzaichin 1968 és 1984 között összesen ötször vett részt az olimpiai játékokon, ahol összesen 7 érmet, köztük 4 aranyat (1972: C-1 1000, 1968, 1980 és 1984: C-2 1000 m) és 3 ezüstöt (1980 és 1984: C-2 500 m; 1972: C-2 1000 m) nyert. Ezen kívül 11 világbajnokságon vett részt 1970 és 1982 között, ezeken 9 aranyat, 4 ezüstöt és 9 bronzérmet nyert.

Patzaichin az egyedüli román sportoló, akit a Nemzetközi Olimpiai Bizottság platina emléklánccal jutalmazott. Hetvenedik születésnapján, 2019 novemberében a legmagasabb román állami kitüntetésben részesítette Klaus Iohannis államfő.

Amint a Román Olimpiai Bizottság fogalmazott: Patzaichin „története a siker, a jóérzés és az emberi tartás története". Az olimpiai bizottság azt is megemlítette, hogy Patzaichin az emberek tömegeit inspirálta arra, hogy szépen éljenek.

1984-ben visszavonult és edzőként kezdett el tevékenykedni előbb a Dinamónál, majd később ő edzette a nemzeti válogatott kajak-kenu csapatát, több mint 100 érmet szerezve Romániának.

A legendás kenust szoros barátság fűzte egykori vetélytársához, Wichmann Tamáshoz, akit az olimpiákon rendre megelőzött, de aki mögött többször is alulmaradt a világbajnokságokon. Többször vállaltak közös szereplést a Budapesti Román Kulturális Intézet, illetve a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet szervezésében. A Patzaichin 70. születésnapjára rendezett bukaresti gálaestnek 2019 novemberében a már beteg Wichmann Tamás volt a meglepetésvendége. A román sportember tavaly februárban megrendítő üzenetben búcsúzott el a 72 évesen elhunyt magyar barátjától.

Agerpres/MTI

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.