Elhunyt Balázs Jolán, a 20. század legjobb női magasugrója

Életének 80. évében pénteken elhunyt Balázs Jolán magasugró, aki Románia egyik legsikeresebb sportolója volt. A kétszeres olimpiai bajnok atléta Temesváron született 1936-ban. Első világrekordját 1955-ben 1,75 méteres ugrással érte el. Tíz éven át uralta a nemzetközi magasugró versenyeket, 1957 és 1967 között 140 versenyen győzött, és 14-szer javította meg a világcsúcsot (1,74 méterről 1,91 méterre). Emellett négyszer ugrott fedett pályás világrekordot. Az 1960-as római és az 1964-es tokiói nyári olimpiai játékokon aranyérmet nyert. Az 1958-as és az 1962-es Európa-bajnokságon ugyancsak első lett. Edzője – később férje – Sőtér János volt.

Tizenhat éven keresztül, 1988 és 2005 között a Román Atlétikai Szövetség elnöke volt. 2012-ben bekerült a Nemzetközi Atlétikai Szövetség hírességeinek csarnokába. Még életében stadionokat és sportcsarnokokat neveztek el róla.

A Track and Field News című Egyesült Államokbeli magazin 2000-ben a 20. század legjobb női magasugrójának választotta meg.

MTI/maszol.ro

A rovatból ajánljuk:

Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a vb-pótselejtezőt.
A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.