Elhasalt ma este az ICIM, döntő meccs Târgoviştén

Fotó: sportarad.ro Fotó: sportarad.ro

Elvesztette ma este Aradon az ICIM női kosárlabda csapata a rájátszás 4. mérkőzését, s ezzel elrontotta a szurkolók örömét, akik látni akarták, amint kedvenceik átveszik a kupát. A kedd esti vereséget követően a Târgovişte összekapta magát, s szinte végig vezetve, magabiztosan nyert 73-76 arányban. Az ICIM sajnos, hazai pályán, a szurkolóktól is támogatva elvesztette az első három negyedet (19-25, 17-19, 17-22), s hiába hozták az utolsót 20-10-re, már nem tudtak fordítani a végeredményen. Mint emlékezetes, a rájátszás első két, Târgoviştén játszott mérkőzése után az eredmény 1-1 volt, s a kedd esti ICIM-győzelem reményt adott, hogy az aradiak saját pályájukon, saját közönségük előtt lezárják az összecsapást. Nem így törént, a május 13-án játszandó ötödik mérkőzésre tehát az Univ. V. Goldiş ICIM kénytelen Târgoviştéra utazni.

Bölöni György (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 05. 09., cs – 10:28 időpontban

Sajnos, igazából nagyobb volt a különbség, mint a végére kialakult 3 pont. Nagyon rövid az a kispad és szerintem az edző sem állt a helyzet magaslatán. Nem sokat tett a győzelemért azon kívül, hogy a saját nem létező haját tépte a pálya szélén... Ettől és az eredménytől függetlenül a közönség, a hangulat szenzációs volt!

A rovatból ajánljuk:

Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.