Döntetlent játszott az UTA a stadionavatón

Gól nélküli döntetlent játszott az UTA péntek este az első hazai meccsén az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság új idényében.

Bálint László György vezetőedző együttese számára az FC Voluntari elleni találkozó jelentette a stadionavatót is, hiszen az újjáépített Neuman Ferenc Arénában ez volt az első mérkőzés

Az újonc UTA nem bírt az Ilfov megyei csapattal, bár az első 60 percben irányította a meccset, sőt több nagy helyzetet kialakított, gólt még sem tudott szerezni. Ioniță a 35. percben a léc aláv bombázott egy kipattanó labdát, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette az aradi csatár gólját. A vendégek az utolsó félórában domináltak a pályán, de az eredmény nem változott. 

Echipa noastră remizează cu FC Voluntari la debutul pe noul stadion. Scor final, 0-0.

Közzétette: UTA Arad – 2020. augusztus 28., péntek

Az aradiaknak két meccs után két pontjuk van az 1. Ligában, a Voluntari pedig ezzel az eredménnyel átmenetileg éllovassá lépett elő. Az UTA szeptember 12-én (a válogatott meccsek miatti szünetet követően) az FC Argeș vendége lesz: alig egy hónapja a két csapat ott biztosította be az élvonalba jutást.

 

1. Liga, 2. forduló: Medgyesi Gaz metan–FC Argeș 2–0 (Baco 41., Dumitru 52.), UTA–FC Voluntari 0–0; FRISSÍTÉS: további eredmények: Hermannstadt–Academica Clinceni 2–2 (Bălan 27., Fortes 90., illetve Patriche 67., Șerban 90+1), Kolozsvári CFR–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 0–0, FC Botoșani–Poli Iași 4–0 (Keyta 68., Dugandzic 83. és 88, Ofosu 84.), Craiovai Universitatea–Astra Giurgiu 2–0 (Koljic 22., Cicâldău 26., 11-esből), FCSB–Konstancai Viitorul 3–0 (Tănase 2., Mladen 50., Vână 90.), Chindia Târgoviște–Bukaresti Dinamo 1–0 (Florea 45.).

Forrás: prosport.ro

 

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.