Dobogósok Malájziában a kisjenői íjászok

Az egyenlítői körülmények néha elviselhetetlenek voltak.

A január 26. és 28. között Malájziában rendezett Nemzetközi Hagyományos Íjász Fesztivalon részt vett a kisjenői Phoenix Archery íjászklub is a Kis-Nagy Zoltán, Ozsvár András, Varga László, Bíró Zoltán alkotta csapattal, kiegészülve Ridi Ferenccel, aki a nagyváradi Pusztai Farkasok íjásza.

Ők öten képviselték Romániát a számukra sokszor kibírhatatlan klímában rendezett versenyen, amelyen három pályát kellett teljesíteni. „Volt olyan pillanat, amikor azt mondtuk, kész vége, például, amikor eltört az íjjam, nem bírva a meleget és a magas páratartalmat. Vagy a dzsungelben, ahol szinte nem volt levegőnk, és még sorolhatnám! Egymást bátorítva, biztatva, csapatban dolgozva mégis sikerült végigcsinélni és végül a dobogóra állni!” – számolt be Bíró Zoltán.

Lőlapokra kellett célozniuk 40 és 60 méterről, háromdimenziós állati céltpontra lőttek a dzsungelben, illetve technikai célra, minden lehető pozícióban kirakva.

Színes a résztvevők mezőnye

A 15 ország – Magyarország, Szlovákia, Románia, Ausztria, Spanyolország, Indonézia, Malájzia, Kína, Mongólia, Tajván, Kirgizisztán, Szingapúr, Burma, Törökország és Dél-Korea – közül a csapatversenyt Magyarország nyerte Malájzia és Románia előtt, egyéniben Kis-Nagy Zoltán az ötödik, Ridi Ferenc a hatodik helyen végzett.

Eredményhirdetés

A kisjenőiek köszönik a részvételhez nyújtott támogatast Gheorghe Burdan polgármesternek és a helyi tanácsnak, illetve minden más támogatónak és szurkolónak.

A rovatból ajánljuk:

Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Marius Coman szombat reggel csatlakozik a nemzeti csapat edzésprogramjához a mogoșoaiai edzőközpontban. Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a pótselejtezőt, és ha továbbjut, március 31-én a Szlovákia–Koszovó párharc győztesével vív meg egy helyért az idei világbajnokságon.
A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.