Diószegi László: továbbra is a felsőházba jutás a cél [AUDIO]

Aradon rendezték szombat este a román labdarúgó Szuperkupa-döntőt, a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR és a Román Kupa-győztes Sepsi OSK mérkőzését.

A meccset 2–1-re a sepsiszentgyörgyiek nyerték, és ezzel a klub rövid, 2011 óta tartó történetének második fontos trófeáját szerezték meg, alig két hónapon belül.

A háromszéki csapatot 6-700 székely szurkoló buzdította a helyszínen, ezenkívül Magyarországról, a Felvidékről és a Vajdaságból is érkeztek szimpatizánsok, sőt Diószegi László alapító-klubelnök szerint az aradi nézők zöme is a piros-fehéreknek szurkolt, már csak azért is, mert az aradi csapat, az UTA is a Sepsi OSK színeihez hasonló mezben játszik.

A Szuperkupa-győzelem önbizalmat adhat a csapatnak a hamarosan kezdődő idény rajtjához, de Diószegi László szerint reálisan megvalósítható célokat kell maguk elé tűzniük, a bajnoki cím eléréséhez tovább kell erősödni, az új szezonban a felsőházi rájátszásba jutás a fő célkitűzés, egy dobogós hely megszerzése pedig már álom lenne.

A szombati meccs után a Sepsi OSK vezetőjét, Diószegi Lászlót kérte értékelésre Pataky Lehel Zsolt. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.