Délután háromtól várják Aradra a Szupermaraton mezőnyét

Szombat reggel a békéscsabai Csabagyöngye kulturális központtól elrajtolt a 19. Békéscsaba–Arad–Békéscsaba Szupermaraton, Kerékpáros és Görkorcsolyatúra mezőnye. Tóth Sándor versenyigazgató, a Békéscsabai Atlétikai Club ügyvezetője több év tapasztalatával az előkészületekről és esélyekről a következőket mondta: „Boldog vagyok, hogy évről-évre egyre többen jönnek el erre a rendezvényünkre. Ismét létszámcsúcsot döntöttünk, több mint 1200 versenyző és közel 250 kísérő indult útnak. Az egyéni futóversenyt az eddigi pályacsúcstartó Steib Péter és a kilencszeres győztes Bogár János neve fémjelzi. Érdekesség, hogy karitatív céllal vág neki az embert próbáló egyéni szupermaratoni távnak Budai Zoltán edzőnk, aki mellé már eddig is sokan csatlakoztak.”

Mészár Sándor aradi főszervező érdeklődésünkre elmondta, hogy az első befutók várhatóan 15 óra körül kezdenek megérkezni az aradi városházához.

A Szupermaraton technikai adatai:

1. szakasz: Békéscsaba–Újkígyós 16,3 km

2. szakasz: Újkígyós–Medgyesegyháza 19,2 km

3. szakasz: Medgyesegyháza–Mezőkovácsháza 14,7 km

4. szakasz: Mezőkovácsháza–Tornya 25,1 km

5. szakasz: Tornya–Arad 24,7 km

Cél: Arad, Városháza.

Május 22., vasárnap (román idő szerint) 10.00: rajt az aradi városházánál.

1. szakasz: Arad–Tornya 24,7 km

2. szakasz: Tornya–Mezőkovácsháza 25,1 km

3. szakasz: Mezőkovácsháza–Medgyesegyháza 14,7 km

4. szakasz: Medgyesegyháza–Újkígyós 19,2 km

5. szakasz: Újkígyós–Békéscsaba 16,3 km

Rajtszámfelvétel és készülődés péntek délután az aradi városházánál

 

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.