Dárdai Pál marad a magyar válogatott kapitánya

Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség alelnöke kedden rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Budapesten, hogy megszületett a megállapodás a 38 éves edző berlini klubjával, a Hertha BSC-vel.

„Dárdainak megmarad az állása a Herthánál, amely végig korrekt és nyitott volt a berlini tárgyalások során” – mondta a sportvezető, aki elárulta, az MLSZ elnöksége keddi ülésén egyhangúlag hagyta jóvá Dárdai kinevezését, az elvárásokat illetően pedig úgy fogalmazott, a válogatott legyen versenyben az Eb-részvételért és legalább a pótselejtezőt érő harmadik helyet szerezze meg.

Arra az újságírói kérdésre, hogy automatikusan meghosszabbodik-e Dárdai Pál szerződése, amennyiben a nemzeti együttes kijut az Eb-re, Berzi Sándor közölte: az újabb tárgyalási kört jelentene a berliniekkel. A megállapodásról azt mondta, lehetőséget biztosít arra, hogy a válogatott Dárdai Pál vezetésével barátságos mérkőzést játsszon, de „saját ismeretei szerint” ez a soron következő, márciusi, görögök elleni Eb-selejtező előtt nem valószínű, inkább a júniusi, finnországi találkozó előtt elképzelhető. Hozzátette, Dárdai Pál, aki eddig ingyen vállalta a feladatot, a jövőben szerződésben meghatározott fizetésért dolgozik az MLSZ-nek. Berzi Sándor a fejlemények hátterével kapcsolatban úgy fogalmazott, Dárdai Pál kiváló munkát végzett, amelynek köszönhetően a válogatott versenyben van Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában, így egyértelmű igény volt az MLSZ és a közvélemény részéről is, hogy folytassa a munkát, ehhez azonban meg kellett állapodni a Herthával. Éppen ezért a szövetségnek más lehetőségre is fel kellett készülnie, két külföldi jelölt „ment át a rostán”, de a nevüket nem kívánta elárulni.

Az északírektől elszenvedett hazai vereség után szeptemberben menesztett Pintér Attila helyére ideiglenesen kinevezett Dárdai Pált eredetileg három Európa-bajnoki selejtező és egy barátságos mérkőzés erejére engedte el a Hertha, ahol utánpótlás-koordinátorként dolgozik. A válogatott a három tétmeccsen hét pontot szerzett, a románok elleni bukaresti 1–1 után idegenben a Feröer-szigeteket, hazai környezetben pedig a finneket verte 1–0-ra. Az oroszok elleni budapesti barátságos találkozón 2–1-es vereséget szenvedett a csapat. Dárdai Pál a keddi sajtótájékoztatón videóüzenetben nyilatkozott: „Először ki kellett szabadulnom abból az eufóriából, amely az elmúlt két hónapban Magyarországon kialakult. Itthon aztán leültem a Hertha vezetőivel, és a családommal, amely a legfontosabb, hogy megbeszéljük a folytatást – kezdte a szakember. – Úgy éreztem, hogy nem lenne szerencsés ebből a történetből most kiugrani, hiszen a csapattal, a stábbal, a szurkolókkal elkezdtünk valamit. Folytatom és vállalom a felelősséget a munkáért.” Dárdai elárulta, hogy nyolcéves Bence fia szavai nagyon megérintették, gyermeke ugyanis azt mondta neki: „Apa, neked vissza kell menned ehhez a csapathoz, mert nélküled nem nyernek!” „Az is eszembe jutott, hogy ha szeretnénk a magyar labdarúgást kicsit egyenesbe hozni, akkor pont ezekre a pici gyerekekre van szükség, az ilyen nyolcévesekre, mint a Bence. És ha őket tudja motiválni, hogy én vagyok a kapitány, és mindenki összefog, akkor én most nem ugorhatok ki” – fogalmazott Dárdai.

Klubjával kapcsolatban azt mondta: a vezetők örülnek is, meg nem is az újabb magyarországi szerepvállalásának, hiszen egyrészt büszkék rá, másrészt viszont úgy tekintenek az ügyre, hogy az ő főállása továbbra is a Hertha BSC. A 2016-os Európa-bajnoksággal kapcsolatban Dárdai még nem akart találgatásokba bocsátkozni. „Ha kijutunk, az legyen a legkisebb problémánk, hogy velem vagy nélkülem szerepel a csapat a tornán. Én nem mennék ennyire előre, az, aki szereti a csapatot és engem, az örüljön a mostani döntésnek” – mondta.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.